Határozási segítség a „papmacskákhoz”, avagy a közönséges, a fekete és a barna medvelepke, valamint a málnaszövő hernyóinak elkülönítéséhez.

Késő ősszel, tavasszal az erdőt, mezőt járva gyakran láthatunk az úton átmasírozó, vagy épp valamilyen lágyszárú növényen falatozó nagy méretű, sötét színű, szőrös hernyókat. Ezekre a népnyelvben járatosabb ember könnyen rávágja, hogy „papmacska”, ám ez a megnevezés csak a medvelepkék, elsősorban a közönséges medvelepke (Arctia caja) hernyójára használatos, a fenti leírás viszont ennél több fajra is illik. Ezzel az írással ezeknek a határozását, elkülönítését szeretném segíteni.

Macrothylacia rubi - málnaszövő

Legtöbbször ez a hernyó a félreértések tárgya. Gyakori faj, országszerte előfordul, így könnyen összefuthatunk vele. Különböző lágyszárúakon fejlődik a nyár folyamán, majd ősszel, olykor már augusztus végén, szeptember elején a hernyók elindulnak, hogy megfelelő helyet találjanak maguknak a teleléshez. Az áttelelés után március végén, április elején jelennek meg újra, hogy néhány hét táplálkozás után bebábozódjanak. A lepke április végétől júniusig repül.

A hernyó nagy méretű, akár a 8-10 centimétert is elérheti. Alapszíne fekete, hátoldalát sűrű, rövid, rozsdabarna szőr fedi. Középvonala fekete, belőle hosszú, barna szőrök nőnek. A hasi oldal fekete, az oldalvonal mentén hosszú, szürke vagy fehér szőrsáv nő. Fejét rövid szőrök borítják.

Védekezéskor a hernyó összegömbölyödik, ilyenkor láthatóvá válnak a szelvények közti világossárga övek. A szőrzete sűrű, rövid, esetenként enyhe bőrirritációt okozhat.

A frissen kelt hernyók feketék vagy sötétszürkék, hosszú, világos szőrökkel és fehér vagy halvány sárga gyűrűkkel a szelvények közt.

A második vedlés után (L3 stádium) a gyűrűk élénk sárgákká válnak és szélesek, jól láthatóak, ilyenkor - az előfordulási idő miatt is - összetéveszthető a jakablepke (Tyria jacobaeae) hernyójával, ám míg a málnaszövő esetében az alapszín sötét és a szelvények közti gyűrűk sárgák, a jakablepkénél ez pont fordítva van.

Arctia caja - közönséges medvelepke

Régen országszerte gyakori faj volt, mára jelentősen megritkult, lokálissá vált. Főleg lágyszárúakon fejlődik, kedvelt tápnövényei az útifű-fajok (Plantago spp.), pitypang (Taraxacum), de sok más növényt is elfogyaszt, például Rubus-, Sonchus-, vagy Allium-fajokat, de megeszi a keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) leveleit is. A fiatal, pár centis hernyók telelnek, tavasszal bújnak elő, május-júniusra érik el a végső méretüket és a jellegzetes „papmacska” kinézetet. A lepke július végétől szeptember elejéig repül.

A hernyó nagy méretű, 6-8 centiméteresre nő, hosszú, sűrű szőrzete miatt kissé zömöknek hat. Alapszíne fekete, szőrzete a fej környékén és a hasi oldalon - egészen a feltűnően fehér légzőnyílásokig terjedően - végig narancssárga vagy élénk rozsdavörös. A hátán hosszú, gyakran ezüstös vagy fehér végződésű szőrszálak nőnek. Feje csupasz.

Egyéb hasonló fajok:

Hyphoraia aulica - barna medvelepke

Nem túl gyakori, lokális faj, tapasztalataim szerint főleg nedves élőhelyeken fordul elő. Tápnövényei főleg útifű- (Plantago), kutyatej- (Euphorbia) és cickafark-fajok (Achillea), ritkábban lórom (Rumex) vagy szeder (Rubus), pitypang (Taraxacum).

A fiatal hernyók telelnek át, ilyenkor a hátuk még teljesen fekete. A lepke május elejétől júniusig repül.

A hernyó a fenti fajokétól kisebb, 4-5 cm, alapszíne fekete. Szőrzete a 3. szelvénytől nagyjából a hát közepéig rozsdavörös, fokozatosan sötétülve; a hasi oldalon ugyaneddig tart a vörös sáv, de erőteljesebb. Oldala fekete. A háton hosszabb szőrök csak az utolsó néhány, sötét szelvényből nőnek. Feje csupasz.

Arctia villica - fekete medvelepke

Elterjedt faj, de nagyobb számban csak kevés helyen fordul elő, kedveli az erdős területeket. Fő tápnövényei pitypang (Taraxacum), útifüvek (Plantago), cickafark (Achillea), szamóca (Fragaria), csalán (Urtica). A hernyó telel át, a lepke májustól júniusig repül.

A hernyó 5-6 cm, alapszíne sötétszürke vagy szürkésbarna. Szőrzete rövid, a bibircsekből kinövő barnás vagy szürkés pamacsokból áll, az utolsó szelvényekből nőnek csak hosszabb szálak. Feje csupasz, a lábakhoz és állábakhoz hasonlóan vöröses színű.

Kora tavasszal a szintén telelésből előbújó fehérpettyes álcsüngőlepke (Amata phegea) hernyói hasonló színűek és a fejük, lábaik is vörösek, ám a szőrzetük sokkal sűrűbb, gyűrűszerűen rendeződik el, valamint lényegesen kisebb méretűek.


Írta: Kárpáti Marcell 2018.03.12.