feketelábú folyami-szitakötő

Fajleírás

A feketelábú folyami-szitakötő (Gomphus vulgatissimus) a folyami szitakötők (Gomphidae) családjába tartozó, egyenlőtlen szárnyú szitakötő (Anisoptera) faj.
Alapszínezete fekete, rajta sárga mintázatot látunk. Az idősebb hímek sárga színe szürkészöld lesz, szeme kékeszöld, míg a nőstény színe sárga marad, de kissé megfakul, szeme zöldes. A lábaik feketék. A potroh 8. és 9. szelvényének hátoldalán nincs középvonali sárga folt, ill. a hímeké kiszélesedik.
Az imágók az egyenlőtlen szárnyú szitakötőkre (Anisoptera) jellemzően széttárt szárnyakkal pihennek. A lárva és az imágó is ragadozó. Közepes termetű, robosztus felépítésű, testhossza 46-50 mm, szárnyfesztávolsága 60-68 mm, a lárvabőr hossza 24-33 mm.
Szinte minden állandó vízhozamú folyamokban megtalálható, de a gyors, sziklás medrű és árnyalt hegyi patakokat, illetve a növényzettel sűrűn benőtt ereket kerüli. Lárvája a vízfolyások mérsékeltebb sodrású szakaszain, áramlási holtterekben, az iszapos aljzatba ássa be magát. Kedveli a szerves törmelékek felhalmozódását. Akár kavicsbányatavakban vagy hűvös vizű víztározókban is képes kifejlődni.

Elterjedés

Európában általánosan elterjedt, de hiányzik a Brit-szigetek nagy részéről és Skandináviából is.
Magyarországon az állandó vízfolyások területén mindenhol megtalálható.

Védettség

Az IUCN Vörös Listán nem szerepel.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 5.000 Ft.

Irodalomjegyzék

Ambrus, A., Danyik, T., Kovács, T., Olajos, P. 2018. Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

2022.02.04.
leírásban szereplő fajnév: Feketelábú folyami-szitakötő (Gomphus vulgatissimus)

Elterjedése:

Pontomediterrán, a legelterjedtebb és leggyakoribb Gomphidánk. Európában a legészakibb és legdélibb területek kivételével mindenütt megtalálható, ezen kívül Kisázsiában is él. A mediterrán országokban hozzá igen közelálló fajok is élnek, így ottani pontos elterjedési- és populációs viszonyai nincsenek kellőképp tisztázva. Hazánkban ez a leggyakoribb Gomphida, főleg nagyobb folyóinkon elterjedt és helyenként gyakori.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

Főként a nagyobb folyóvizeket kedveli, ahol lassabb folyású szakasz - illetőleg finomabb szemcséjű üledék - található, azonban kisebb folyóvizeken is előfordul, ahol számára megfelelő élettér van. A lárva előszeretettel él az igen finom, lágy, iszapos alzatban, nem kerüli el azokat a részeket sem, ahol bomló törmeléket tartalmaz az iszap. Jelentős számban a nagyobb folyók lelassult szakaszain tud kifejlődni. Kisebb folyóvizeken még akkor is meg tud telepedni, ha a víz sebessége egyébként elég nagy, de a sekélyebb szakaszokon kisebb iszapos lerakódások vannak, persze itt kisebb az egyedszám. Megfelelő vízminőségi paraméterekkel és alkalmas alzattal rendelkező állóvizekben is ki tud fejlődni a faj, eddig kavicsbányatavakban és hűs vizű víztárazókban találtuk. (A nyugati országok némelyikében kimondottan az állóvizekben tudott csak fennmaradni ez a szitakötő.) A hazai folyami szitakötők közül ez a faj jelenik meg először, amint a folyóvizek hőmérséklete emelkedni kezd - május első felében - az imágók kibújnak, egy adott élőhelyen szinkronizáltan. Amennyiben ebben az időszakban éppen áradás van, a lárvák nem gyalogolnak ki feltétlenül az éppen aktuális partig, hanem minden alkalmatos tereptárgyra felkúsznak, legyen az a folyót kísérő faállomány törzse, vagy az épp ott horgonyzó ladikok oldala. Fatörzseken olykor 5-6 m magasan is találhatók lárvabőrök áradás után. (Egyébként ilyen esetekben a legegyszerűbb a denzitásbecslés.) Az imágó nagyobb folyókon nem túl gyakran kerül a megfigyelő közelébe, még leginkább a víz közelében lévő erdőkben lehet a fiatalabb egyedeket fölfedezni, vagy az idősebb, kicsit már elöregedett, "meglassult" példányokat, a vízparton. Kisebb vízfolyásoknál, ha elég nagy az egyedsűrűség, napsütötte időszakokban megfigyelhetjük a víz fölött alacsonyan mozgó hímeket, esetleg a vízbe tojásait rakó nőstényeket, alkalmasint a rájuk rontó hímeket és a párzás különböző fázisait is. Ugyancsak találkozhatunk a partra kiülő, napozó példányokkal is, ha nem túl magasak a fák, vagy kövek is vannak a parton.

Veszélyeztető tényezők:

Nagyobb folyók esetében a vízszennyezés és a mederszabályozás jelenti a legnagyobb veszélyt, kisebb vízfolyásoknál pedig a mederkotrás megszüntetheti a faj számára megfelelő élőhelyeket.

Populációs trendek:

A Stylurus flavipeshez hasonlóan a valós elterjedési- és gyakorisági viszonyok tisztázása itt is csak a kiterjedt lárva- és exuvium vizsgálatokkal oldható meg. Igen nehéz az újabb adatok összevetése a régebbi (szinte kizárólag imágókra vonatkozó) megfigyelésekkel. Ezek alapján a népesség növekedését lehetne megállapítani 20-30 év viszonylatában, ez azonban kizártnak tekinthető, figyelembe véve, hogy több, látszólag megfelelő élőhelyről is hiányzik a szitakötő.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Mindenképpen javasolható itt is a lárva és exuvium felvétel, azzal a könnyebbséggel, hogy az exuviumok várható optimális felmérési ideje május első 1-2 hete.