kétfoltos sárkányszitakötő

Fajleírás

A kétfoltos sárkányszitakötő (Epitheca bimaculata) a smaragdszitakötők (Corduliidae) családjába tartozó, egyenlőtlen szárnyú (Anisoptera) faj.
A család egyetlen tagja, amely nem fémeszöld színű, hanem fekete. Tora világosbarna, fekete mintázattal, potroha sárga. Homloka sárga, szeme fiatalon barnás, később kékesszürke. A torháton és a toroldalon széles, világos sávok vannak. A potroh lapított, a test vége felé fokozatosan keskenyedik. Az első két szelvény nagyobbrészt sárgás, a hím potrohának 3-8., a nőstény potrohának 3-10. szelvényének középső része fekete, nagy sárga szegélyfoltokkal. A szárnyak elülső része borostyánsárga, a hátulsó szárnyak tőterében nagy sötétbarna folt van. Az egész test erősen szőrözött.
Az imágók az egyenlőtlen szárnyú szitakötőkre (Anisoptera) jellemzően széttárt szárnyakkal pihennek. A lárva és az imágó is ragadozó. Nagytestű, robosztus felépítésű, testhossza 57-65 mm, szárnyfesztávolsága 76-90 mm, a lárvabőr hossza 27-32 mm.
A lárva a mélyebb, dús növényzetű tavakat kedveli, az imágó igényli a nagyobb vízfelületet. A nagyobb folyók holtmedreiben, átöblítő víztározókban, mélyebb tavakban, ritkán halastavakban is előfordul. Lárvális fejlődése kétéves. Az imágókkal április végétől június végéig találkozhatunk.

Elterjedés

Közép-Európában általánosan elterjedt.
Magyarországon elszórtan előfordul, főleg síkvidéken gyakoribb.

Természetvédelmi helyzet

A legfőbb élőhelyeinek számító holtmedrek lassú degradációja (eutrofizáció, hínárvegetáció kedvezőtlen irányú átalakulása), eltűnése és egyes élőhelyeinek intenzív halasítása folyamatosan csökkenti az állomány méretét.

Védettség

Az IUCN Európai Vörös Listáján veszélyeztetettként szerepel.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 5.000 Ft.

Irodalomjegyzék

Ambrus, A., Danyik, T., Kovács, T., Olajos, P. 2018. Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

2022.02.04.
leírásban szereplő fajnév: Kétfoltos sárkányszitakötő (Epitheca bimaculata)

Elterjedése:

Nyugat-szibiriai, Közép- és Kelet-Európától Szibériáig megtalálható, a nyugati szegélyen nagyon szétszabdalt. Nálunk évtizedekig nagyon kevés adatáról tudtunk, újabban több pontról előkerült. Európaszerte eléggé fluktuál a népessége.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

A faj a nagyobb vízfelületű tavakat kedveli, melyek dús növényzettel vannak benőve. Gyakran holtágak, átöblítődő vizű tárazók, mélyebb bányatavak adják az otthonát. A lárva erőteljes felépítésű, erősen tüskézett, (2)-3 éves fejlődésű. Az imágó igen kiválóan röpül, nagy távolságokat meg tud tenni és új területeket képes meghódítani. Idősebb korban nagyon nehéz regisztrálni az előfordulását, messze legkönnyebb az exuviumok felvétele.

Veszélyeztető tényezők:

Nem ismerjük a visszaszorulás konkrét kiváltó okait., feltehetően vízminőségi problémákkal és az élőhelyeket érintő egyéb káros hatásokkal van összefüggésben.

Populációs trendek:

Rendkívül nagy fluktuációt mutat a faj az elterjedés nyugati felében /máshonnan nincs sok adat/, hosszabb rövidebb időszakokra szinte eltűnik, majd - akár halastavakban is - hirtelen népes populációval lép fel.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Az imágók csak a kibújáskor figyelhetők meg könnyűszerrel, akkor is csak népesebb kolónia esetén. Az ivarérett hímek a nyílt víztükör felett, a parttól távolabb mozognak, gyakorlott szitakötész kell a távcsővel való felismeréshez is. A lárvabőrök felvételezése bizonyos gyakorlattal elsajátítható, így értékes adatokhoz juthatunk, jelentősebb erőfeszítés nélkül. A lárvák gyűjtése csak a legelszántabb szitakötészeknek való, általánban mély vízből, növényzet közül lehet néhány példányt a növényzet közül kihalászni. Sokszor árulkodhat viszont a szitakötő jelenlétéről a tojásfűzér, amely 0,5 - 1 m hoszú is lehet, vastagsága pedig 3 mm körüli. Hosszú ideig megmarad a víz felszínén, még a kis lárvák kikelése után is.