kétfoltos sárkányszitakötő

Elterjedése:

Nyugat-szibiriai, Közép- és Kelet-Európától Szibériáig megtalálható, a nyugati szegélyen nagyon szétszabdalt. Nálunk évtizedekig nagyon kevés adatáról tudtunk, újabban több pontról előkerült. Európaszerte eléggé fluktuál a népessége.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

A faj a nagyobb vízfelületű tavakat kedveli, melyek dús növényzettel vannak benőve. Gyakran holtágak, átöblítődő vizű tárazók, mélyebb bányatavak adják az otthonát. A lárva erőteljes felépítésű, erősen tüskézett, (2)-3 éves fejlődésű. Az imágó igen kiválóan röpül, nagy távolságokat meg tud tenni és új területeket képes meghódítani. Idősebb korban nagyon nehéz regisztrálni az előfordulását, messze legkönnyebb az exuviumok felvétele.

Veszélyeztető tényezők:

Nem ismerjük a visszaszorulás konkrét kiváltó okait., feltehetően vízminőségi problémákkal és az élőhelyeket érintő egyéb káros hatásokkal van összefüggésben.

Populációs trendek:

Rendkívül nagy fluktuációt mutat a faj az elterjedés nyugati felében /máshonnan nincs sok adat/, hosszabb rövidebb időszakokra szinte eltűnik, majd - akár halastavakban is - hirtelen népes populációval lép fel.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Az imágók csak a kibújáskor figyelhetők meg könnyűszerrel, akkor is csak népesebb kolónia esetén. Az ivarérett hímek a nyílt víztükör felett, a parttól távolabb mozognak, gyakorlott szitakötész kell a távcsővel való felismeréshez is. A lárvabőrök felvételezése bizonyos gyakorlattal elsajátítható, így értékes adatokhoz juthatunk, jelentősebb erőfeszítés nélkül. A lárvák gyűjtése csak a legelszántabb szitakötészeknek való, általánban mély vízből, növényzet közül lehet néhány példányt a növényzet közül kihalászni. Sokszor árulkodhat viszont a szitakötő jelenlétéről a tojásfűzér, amely 0,5 - 1 m hoszú is lehet, vastagsága pedig 3 mm körüli. Hosszú ideig megmarad a víz felszínén, még a kis lárvák kikelése után is.