Segítsd te is az izeltlabuak.hu működését! Bővebben
  • Határozva:
  • Faj: puszpáng-tűzmoly - Cydalima perspectalis
  • Nem: Cydalima
  • Család: fűgyökérrágó molyfélék - Crambidae
  • Molylepkék - Microlepidoptera
  • Fejlődési szakasz: kárkép, élőhely
  • Határozta: Károlyi Balázs
  • Rögzítés során megadott adatok:
  • Rögzítés ideje: 2018-11-18
  • Találat ideje: 2014-09-12
  • Észlelte: Nagy Sándor
  • Leírás:
    A tarrágás a jövő-menő tükörhegyiek orra előtt zajlott.
    Nem turkáltam bele túlságosan a pici buxusokba (sajnos a tulaj sem tette), de úgy sejtem, az itt lakóknak sikerült az inváziót megfékezni. A helyükben én kézzel kiszedegetném a dzsuvát a lombozatból - egyrészt, hogy eltávolítsam az esetleges túlélőket, másrészt, hogy az új hajtásoknak legyen helyük, és hogy egyáltalán fényhez jussanak.
    Nem tudom, mikor ásták ki a földből ezeket a buxusokat. Ha csak egy-két nappal a fénykép készítése előtt, akkor okkal, mert lehasítottam egy nagyobb ágat, és teljesen el volt fonnyadva. Persze azt is megértem, ha az illető egyszerűen nem akar bajlódni a buxusmollyal. Elvégre egy ilyen kis örökzöld könnyen pótolható másfajta örökzölddel. Másrészt magam is csak a számomra legkedvesebb buxusaimat hagyom meg (flic.kr/s/aHsk4apgKE), és a télen ki fogok vágni egy 4 méteres buxust is, mert úgysem férnék hozzá a permetezővel más nagyra nőtt bokroktól.
    Más kérdés az, mért dobja ki valaki a hulladékát az utcára, és ha mégis, mért pont más telke elé.
    Részlet egy kezelés nélkül hagyott vegyes örökzöld sövényből a tarrágás előtt. A buxuson (balra) már csak néhány zöld levél van. A buxushernyó, mely kizárólag a buxus zöldjét eszi, érintetlenül hagyja a japán kecskerágót (jobbra).
    Érdekes, hogy a majdnem tarra rágott sövényen oldalról is látszik az, hogy a buxushernyó belülről kezdi a pusztítást, és a hajtásvégek csak legvégül kerülnek terítékre, vagy csak egyszerűen leszáradnak, mert a hernyók belül lerágják a zöld gallyacskák kérgét. Ezért marad sokakban az a benyomás, hogy a hernyók egyik napról a másikra rágták le a leveleket. Gyorsan pusztítanak ugyan, de nem ennyire. Sajnos, a pusztításuk eleinte rejtve marad a sűrű külső levélzet alatt.
    17 nappal később a kezeletlen sövényben egyetlen buxuslevél sincs, és a hernyók is eltűntek.
    17 nap múltán, ami maradt, az a kecskerágó.
    Ezen a bokron sem volt már egy szál zöld levél sem, amikor arra jártam, ellenben néhány hernyót még találtam rajta.
    Messziről a sövény egészségesnek látszik, de közelről észrevehető a megfékezett invázió korábbi pusztítása.
    Ezzel a részlettel azt szerettem volna demonstrálni, milyen az, amikor a házigazda idejében észreveszi a buxushernyók invázióját. Most, hogy jobban megnéztem a képet, vettem észre egy nagy hernyót, a fotó közepétől kissé jobbra és fölfelé. Akárhogy is: a tulaj beavatkozása nélkül már ez a sövény is úgy nézne ki, mint a Felsővár utcai.
    Ezeken a buxusokon akadt még ugyan egy kevés zöld, amikor ott jártam, de az nem levél volt, hanem hernyó. A hernyók akár egy hétig is elvannak táplálék nélkül. Hogy aztán mi történik velük, abban nem vagyok biztos. Most az történt, hogy az önkormányzat lepermeteztette őket. Másnap elmentem megnézni, mi a helyzet, és a hernyók egy része még mindig mozgott. Magam is tapasztaltam, hogy a nagy hernyók sokat kibírnak.


    Erről a lepusztult bokorról mutatok néhány részletet.
    Még ez is! -- mondhatná az ember, ha nem lenne mindegy. Valójában egy-egy kósza poloska jelenléte megnyugtató jele volt a permetezésnek másnap, amikor a hernyók még mozogtak. Ezek ugyanis érzékenyebbnek tűntek az acetamipiridre, ami a Mospilanban van.
    Ezen a tenyérnyi területen több élő hernyót is találtam.
    Amit itt látunk -- a hernyófonállal összevissza szőtt törmelékből és ürülékből álló katyvasz -- a teljesen le nem pusztított bokrok ágacskái között is megvan, ha már belakták a hernyók. Ez nagyon megnehezíti a bokrok hatásos permetezését. A régi temetőben és a Szérőskertben tovább nehezíti a dolgot, hogy a kaszáló/mulcsozó gép által a levegőbe szórt szecska egy része is fennakad a bokrokon.
    Ezen a lepusztult bokron a legzöldebb színfolt ez a zöld vándorpoloska volt, melynek őse néhány évvel előbb vándorolt be Etiópiából Európába, mint a puszpángmoly kelet-ázsiai felmenői.
    Eredetileg ezekért mentem el a Szérűskertbe. A többi meglepetés volt számomra.

    Ezen a felvételen az egyik megmentett buxusunkat mutatja a permetezések után. Ezzel könnyen boldogultam, mert évekkel ezelőtt egészen alacsonyra vágtam vissza, mert takarta a kilátást. Gyakorlatilag csak ágcsonkokat hagytam meg rajta, bízva a regenerálódóképességében. Nem csalódtam. Ezért nem hiszem azt, hogy a(z egyszeri) tarrágás feltétlenül a buxus végét jelenti.
    Ezt a két nagy térelválasztó buxusházat kénytelen voltam az invázió miatt jelentősen alacsonyabbra venni, hogy elérjem a tetejét a permetezővel. Belül is ki kellett tisztítanom. Most szebbek belül, mint valaha, de kérdés, hogy a vékony lombkéreg elég lesz-e az erős törzsek megtartására, vagy többet ártottam nekik, mint a buxusmolyok.
    A buxusházak belvilágának még jót is tett a hernyóinvázió, mert a ritkítás és visszavágás légiesebbé tette az egészet, ami valószínűleg jobban megfelel egy kisgyereknek, aki egyszerre érezheti magát kint és bent. És a vigyázó szemeknek is jobb így, mert mert látják is őt, meg nem is.
    Kérdés, hogy a ritkítás és a visszavágás nem lesz-e nagyobb próbatétel a buxusház nagy bokrainak, mint maga a(z egyszeri) hernyóinvázió lett volna, ha nem veszem észre idejében a bajt. Remélem, nem!
    Ez a több, mint 4 méteres buxus a kertünk egyik legelhagyottabb sarkában áll, egy jókora sombokor (balra) és egy ugyancsak termetes redős bangita (jobbra) takarásában. Leginkább a buxushernyók által tönkretett csúcsa vehető ki ezen a borongós napon készült felvételen. Így nézne ki a többi bokrom is, ha nem lépek közbe. Ímmel-ámmal bepermeteztem azért az alsó részeit, hogy lássam a különbséget. Azért nem látod a különbséget, mert a permetezés hatásos volt, és a lombja zöld maradt alul, ezért beleolvad a másik két bokor színébe. És többek közt azért permeteztem olyan óvatosan, mert legalább két permetezés időpontja egybeesett a som érésével.
    Ez a február végi felvétel a kertnek ugyanazt a zugát mutatja, amelyiket a №1-es szeptemberi kép, amelyen még megvolt a buxus. A csonkok hegye a szekrény fölött átnyúló ráncosbangitaág lombja fölött látszik. A meghagyott rész kb. 90 cm magas. Azért nem vágtam tövig, hogy lássam, kihajt-e egyáltalán egy olyan buxus, amelyet ennyire visszavágtak, ha előtte voltak rajta eleven hajtások is.
    Ezt a 11-12 mm-es buxushernyót február 19-én ébresztettem fel téli nyugalmából. Ez volt messze a legnagyobb, melyet a fedeles műanyag vödörben kint teleltetett 30-40 cm-es hajtásokon találtam. A fészkét én bontottam ki. Mozgott, amikor kiszedtem. Szép és egészséges volt, mint a társai, holott a levelek már fonnyadni kezdtek, és a vödör alja megpenészedett a kondenzált párától.
    Ez a decemberi kép közvetlenül a buxus visszavágása után készült. A meghagyott rész kb. 90 cm magas. Azért nem vágtam tövig, hogy lássam, kihajt-e egyáltalán egy olyan buxus, amelyet ennyire visszavágtak, ha előtte voltak rajta eleven hajtások is. A levágott ágak, amelyek az előtérben látszanak elég ramatyul néznek ki, de a takarásban olyan részek vannak, amelyeken zöldek a levelek, és a vezérágon friss zöld őszi hajtások is voltak: a megújulás jelei. Lásd ezt a képet a vezérág végéről: www.flickr.com/photos/nagysandor/16439459129/in/set-72157...
    A fűnyíróval szecskázott (és telelésre begubódzott hernyócskákkal fertőzött) buxuslombot a nagy komposztkupac szomszédságában halmoztam fel. Minden fűgyűjtőnyi adagra (összesen 6 adagra) áthúztam a nagy rakásról egy réteget takarásra. A végén az egész rakást beburkoltam egy réteg éretlen komposzttal melegen tartás végett, majd 60 L vízzel jól átitattam az egészet. Szinte hihetetlen, de a kupac néhány nap alatt kb. 50 °C-ra melegedett, úgy, ahogy reméltem.
    A kezdő hőmérséklet kb. 11-12 °C volt, annyi, mint a külső hőmérséklet. Igyekeztem a komposztálást enyhe időszakra időzíteni, hogy a fermentáció hamar beinduljon.
    A tarrágott buxus gallyait megnézve ceruzavastagságú ágak kérgén is látszanak rágásnyomok. A kiéhezett hernyók a végén már nyilván a kéregre fanyalodtak. Elképzelhető, hogy ilyenkor kannibalizmus is van közöttük. Azért gondolom ezt, mert egyszer megfigyeltem, hogy a keltetőbe (értsd: befőttes üvegbe) helyezett nagy hernyók egyike egy már bebábozódott társát eszegette.
    December 24: A komposzthalom hőmérséklete a felszín alatt 10 cm-rel, vagyis nagyjából a buxusszecska legfelső rétegében: 50 °C!
    Lásd ezt a videómat, mely egy "in-vitro" kísérlet arról, hogy mi történik a buxushernyókkal 50 fokon:
    youtu.be/10wEwA923Bg
    A komposztrakást egy héttel korábban raktam össze. Akkor még 10 fok körül volt a hőmérséklet, de hideg szél fújt, és volt közben jégeső is. A fermentáció mégis beindult: 22-én 33 fokot, 23-án 46-48 fokot, 24-én pedig, amikor a kép készült, már 50-51 fokot mértem, és ez így is maradt egész Karácsony alatt.
    Nem is lehetett olyan rossz dolga a Szent Családnak abban a betlehemi istállóban! ☺ Legalábbis, ami a hőmérsékletet illeti.
    A hőmérséklet csak 27-én ment le 44 fokra -- megjegyzem, -4 °C külső hőmérséklet mellett! (28-án érte el a testhőmérsékletet, azaz a 35-37 fokot.)
    A külső hőmérséklet Karácsony reggelén: 2 fok.
  • Példányszám: 1
  • Találati csoport: Puszpángmoly-invázió Törökbálinton találati csoport
  • Koordináták: 47.438491400000, 18.910810100000
  • Felhasználás:

    A találat adataira az Attribution Creative Commons licensz vonatkozik. Szabadon felhasználható a szerző neve, a weboldal neve és a licensz feltüntetésével.

    Tartalom felhasználásánál ezt tüntesd fel:

    Szerző: Nagy Sándor m&m, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

    A képek felhasználására vonatkozó feltételeket lásd a képeknél.

  • Helyszín: