Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem az aktuális rendszertani besorolást tükrözik. Megjegyzés: a lunulatus jelenleg a Antheminia genusban van Antheminia lunulata néven. - szerk. Megjegyzés: kulcsokhoz képest új faj a Carpocoris mediterraneus. - szerk. Megjegyzés:Antheminia genus alatt még egy faj él nálunk: Antheminia varicornis, ez a kötetben Dolycoris varicornisként szerepel. - szerk.
Kisebb állat, 8-9 mm hosszú. 1-3. csápíze és a 4.-nek az alapja sárga, zöldes vagy barnás, a csáp többi része fekete. Fején és előhátán elszórva hosszú, finom, szürkés szőrök láthatók. A combok, főként a hátulsók, végük felé finoman, feketén pontozottak, közepén nagy fekete ponttal. A bűzmirigy kivezetőnyílása rövid kanál alakú csator nában fekszik. Az előhát hátulsó szöglete nem haladja túl az exocorium kiszélesedett részét. A corium rózsás árnyalatú, a fej és az előhát feketén pontozott.
Hazája Közép- és Dél-Európa, a Kaukázus, Turkesztán és Szibéria. Magyarországon nem túl gyakori, csak elszórtan száraz talajon, meleg lejtőkön található. Leginkább homokos, homokbuckás sztyeppvidékeken fordul elő, az Artemisia campestris-en. (IV., VI-X.)
Változatai:
1 (2) Rózsaszínes árnyalatú. A fejen és az előhát elülső részén fekete pontok vannak. Teste halványzöld. - A Kárpát-medencében igen ritka. Az Alföldről és Simontornyáról ismert. (VI-VII.) ab. pallidior KIRK.
2 (1) Nem rózsaszínes árnyalatú. Fején és az előhát elülső részén nincsenek fekete pontok. - Ritka. Az Alföldről, a Barcaságból és a Duna dél-kárpáti szakaszának környékéről került elő. (VII-IX.) ab. decolor FERR.
Nagyobb állatok, 11-14 mm hosszúak. 2-5. csápízük fekete.
A pajzs domború, alapján háromszög alakú duzzanat van. A potroh keskenyebb, mint az előhát hátulsó szögletei között mért rész.
Az előhát hátulsó szögletei lekerekítettek (), nem hajlanak felfelé, és az exocorium kiszélesedett részét majdnem annyival haladják túl, mint amilyen széles az exocorium az alapján. Az előhát oldal szélei majdnem egyenesek, a bűzmirigy kivezetőnyílása hosszú, egyenes levezetőcsatornában fekszik. Az állat zöldesszürke, a lábszárak és néha a lábfejek színe kissé barnás.
Az egész palearktikumban elterjedt, Afrikát kivéve. A Kárpát-medencében gyakori. Általában az Umbelliferák, Compositák és a Verbascum virágait keresi fel.
Gyümölcsfákon is található, de számottevő kártételéről még eddig nem tudunk, (V-IX., XII.) (= purpureipennis De Geer, nigricornis Fabr.) - Gyümölcspoloska
pudicus PD. Megjegyzés: Az említett purpureipennis-t jelenleg külön fajnak tekintjük. - szerk.
Változatai:
1 (6) Pajzsa nem fekete.
2 (5) Az előhát hátulsó szöglete szélesen lekerekített.
3 (4) Vérpiros, néha bőrbarna. Lábszára és lábfeje piros, karmai feketék. - Faunaterületünkön nem túl gyakori, elszórtan található. (VI-IX .) ab. pyrrhosoma WESTW,
4 (3) Barnásfekete. Feje majdnem egészen fekete. Az előhát oldalszélei és a connexivum szintén fekete. - Igen ritka. Faunaterületünkön eddig az Alföről (Apatin, Farkasd, Pancsova) és az Adriai-tenger partvidékéről (Fiume) került elő. (V.) [ab. tarsatua M. R.]
5 (2) Az előhát hátulsó szöglete keskenyen lekerekített. Vérpiros. - Nem gyakori . Az Adriai-tenger partvidékéről, a Kárpátokból és a Mezőségbői, hazánkban
az Alföldről, a Dunántúli dombvidékről és a Börzsöny, valamint a Bükk hegységből került elő. (VI-VII.) ab. humeralia HONV.
6 (1) Pajzsa fekete. - Eddig csak Magyarországról került elő 1 példányban (Nova, Zala m., VII.) ab. atroscutellatus HFY.
Az előhát hátulsó szöglete hegyes (), felfelé hajlik, az exocorium kiszélesedett részét annyival haladja túl, mint amilyen széles a corium az alapján. Az előhát oldalszéle ívelt.
Az egész palearktikumhan közönséges. Faunaterületünkön az Alföldön, a Magyar Középhegység dunántúli részén és a Börzsöny, valamint a Bükk hegységben gyakori. Leginkább az Umbelliferák, Compositák, Scrophulariaceák és a Verbascum virágain tartózkodik, de előfordul Daucus-on is, (IV., VI-IX.)
A pajzs alapján többé-kevésbé háromszögű, duzzadt szélű bemélyedés van (). Potroha szélesebb, mint az előháta. Lábszára és lábfeje piros. 12-13 mm.
Szubalpin faj. Az Alpokban elszórtan előfordul, nem ritka. A Kaukázusból is kimutatták. Faunaterületünkön igen ritka, eddig csak Fuzine és Klek körül gyűjtötték. (VI.)
[melanocerus] M. R.
Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem az aktuális rendszertani besorolást tükrözik. Megjegyzés: a varicornis jelenleg a Antheminia genusban van Antheminia varicornis néven. - szerk.
Csápja fekete, sárgán gyűrűzött. A test hasoldalán elszórtan nagy, durva, fekete pontok vannak. A lábak szintén feketén pontozottak, de sokkal sűrűbben, és a pontok kisebbek. A corium vége a belső oldalán beöblösödik, majd kihegyesedik (). A connexivum az oldalszélek mentén sűrűn, feketén pontozott. A fej hegyétől a pajzs végéig alig látható sárga csík fut végig. 10-12 mm.
Az egész palearktikumban gyakori, messze elterjedt. A Kárpát-medencében mindenütt nagy számban fordul elő, éspedig leginkább bogyós gyümölcsökön, de található a legkülönbözőbb növényfajokon is. Néha kultúrnövényekre káros lehet. - bogyómászó poloska
Csápja az első 2 íz kivételével egyszínű piros vagy fekete. A test hasoldalán kétoldalt fekete sáv, közepén pedig hosszanti fekete foltsor látható. A lábakon nincsenek fekete pontok, csak a 3. láhpár combján van egy. A corium széle a vége felé nem öblösödik be. A fej fekete, sárgán csíkozott; ez a rajzolat az előhát elülső részére is átterjed. A fej hegyétől a pajzs végéig jól látható sárga csík húzódik. A connexivum érintkező szélei gyengén feketén pontozottak. 10 mm.
Ritka. Csupán a Balkán félszigetről, Kisázsiából, a Szovjetunió déli területei ről (Dél-Ukrajna, Kaukázus, az Alsó-Volga vidéke) és faunaterületünkről ismert. Nálunk igen ritka, eddig csak Dorozsmáról, Újfehértóról és Velencéről került elő. (VII- VIII.)