Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem az aktuális rendszertani besorolást tükrözik.
A potroh hátlemezei - a két utolsó lemezt kivéve - pirosak.
Az exocorium hátulsó kétharm ada fekete, az alapnál levő egyharmada egészen, a közepén csak külső szegélye piros vagy sötétpiros (). A fejnek a szemek előtt fekvő része pirossal szegélyezett. Az előháton 2 nagy négyszögletes, pirossal keretezett fekete folt látható, a pajzson 3, az endocoriumon pedig 2-2 széles folt. A pajzs két olda lán levő folt, illetve sáv nem indul ki a pajzs alapszögletéből, hanem valamivel lejjebb. A csápok és a lábak szintén feketék, néha azonban a combok alsó része sárgás. A tor mellszelvényei feketék, sárga-piros kerettel. A haslemezek közepén és a lélegzőnyílásokon nagy fekete foltok láthatók. Az előhát két oldala benyomott. A membrán fekete, szegélye fehér. 7,5-8,5 mm.
Közép-Európában eddig Magyarországon kívül csak Prága és Bécs mellett fogták. Előfordul még Kisázsiában, a Kaukázusban és Marokkóban. Magyarországon nem gyakori. Tápnövényei a Reseda lutea, az Alyssum saxatile, a Lepidium draba és Sisymórium-fajok. (III., V-VI.) (= dominulus H. Sch.)
Fieberi FIEB. Megjegyzés: Jelenlegi neve: fieberi - szerk.
Változata:
1. A pajzs 2 oldalsávja az alapszögletből indul ki (), az endocorium folt jai keskenyek. A hasoldalon levő középső fekete folt és a lélegzőnyílások fekete foltjai egymással összeolvadnak. A potroh külső szélén is vannak kisebb fekete foltok. A tor mellszelvényeinek a kerete is fekete. - Hazánkban ritka (Budapest, Piliscsaba, Törökbálint és Isaszeg). (III-VI.) ab. melanogaster HORV.
Exocoriuma piros, középen fekete folttal vagy anélkül.
Az exocorium egyszínű piros. Előhátán 2 vízszintes sorban 6 fekete folt van, az első sorban 2, a másodikban 4. A pajzs és a szárnyfedők rajzolata hasonló az E. ornatum-éhoz (ornata - szerk.)(). Teste világospiros, fejének elülső széle keskenyen pirosán szegélyezett. A pajzs alapján 1 nagy fekete, csúcsa fölött kétoldalt 2-2 kis kerek fekete folt van. Az exocorium csúcsához közel kerek fekete folt észlelhető, az endocorium fekete, középen piros, hosszúkás folttal. A clavus fekete, a membrán szintén fekete, szegélye fehér. A connexivum piros, foltjai feketék. A torszelvények feketék, szegélyük piros. A potroh hasszelvényeinek a közepén, a lélegzőnyílásokon és az oldalszegélyeken fekete foltok vannak. Az ivarlemezek feketék. 6-8 mm.
Meglehetősen ritka. Közép-Európában, Koreában, Kínában és Szibériában fordul elő. Nálunk ritka, csupán Komjáti környékéről és a Mecsekből ismert. Réteken él Nasturtium-on, Cardamine-n és Mentha-n, továbbá Impatiens- és Juniperus- fajokon. Kártevőként léphet fel az Aubrietia-n és Arabis-on (= festivum FIEB.)
Az exocorium piros, közepén fekete folt látható, a többi rajzolat hasonló az előbbi fajéhoz. A hím ivarlemeze középen csak kevéssé hajlított, oldallemezei 1 részből állnak, felső széle nincsen megszakítva. A fej szélei pirossal szegélyezettek. Csak a 6. és a 7. connexivumon van 1-1 fekete folt. A membrán szegélye nagyon szélesen fehér. 8,5-10 mm.
ventrale KOL. Megjegyzés: Jelenlegi neve: ventralis
Változatai:
1 (8) Hátoldala piros vagy narancssárga.
2 (5) A tor mellszelvényei a külső szegély kivételével feketék. Lábai szintén feketék.
3 (4) A potroh hasoldala piros, közepén az ivarlemezekig terjedő háromszögű, csipkézett szélű, fekete folt húzódik, szélén, valamint a lélegzőnyílásokon fekete foltok láthatók () forma typica
4 (3) Hasának közepén a lélegzőnyílások fekete foltjaival összefolyt nagy fekete folt látható. Hasának piros szélei csak a fekete oldalfoltok között tűnnek fel. - Igen ritka. Csupán egy adatunk van Mezőkovácsházáról ab. ventralis KOL.
5 (2) A tor melloldala és a lábak pirosak vagy sárgák, illetve feketén tarkázottak.
6 (7) A tor mellszelvényei pirosak vagy sárgák. Minden torszelvényen 1-1 nagy, négyszögletes, fekete folt van, közepén pedig piros vagy sárga ún. szemfolt. Világos potrohán nagyobb vagy kisebb fekete foltok vannak. A combok nagyobb része és a lábszárak közepe sárgás. Minden connexivum-szelvény felét 1-1 fekete folt foglalja el. A pajzs nagy, fekete foltja a csúcsán kicsípett (). - Faunaterületünkön ritka, csupán Budapestről, Izsákról, Keszthelyről, Magyaróvárról és Szikszó vidékéről vannak adataink. (II., VI-VII., XI.) ab. dissimile FIEB.
7 (6) A mellszelvények külső hátulsó szegélyei és a csípők pirosán vagy sárga fehéren szegélyezettek. A fekete foltok harántfoltokká olvadnak össze, vagy teljesen eltűnnek. A lábak sárgák, fekete foltokkal. - Hazánkban még nem gyűjtötték [ab. pectorale Fieb.]
8 (1) Hátoldala világossárga, fekete rajzolata sokszor zöldes fémfényű. A mell lemezek fekete rajzolata a többé-kevésbé eltűnt szemfoltok fekete kereteinek töredékeiből áll. A lábak sárgák, fekete foltokkal. A connexivum-szelvények felét 1-1 fekete folt foglalja el. - Hazánkban igen ritka, egyetlen eddig ismert lelőhelye Ajka ab. Falleni Grsk.
A potroh hátlemezei feketék.
Az exocorium piros vagy sárgáspiros, közepén fekete folt van. A potroh hasoldala egyszínű vagy közepén fekete folt látható. A hím ivarszelvénye szögletesen, bemetszett, oldallemeze 2 részből áll, felső szegélye két beugrást mutat. Színezetben és rajzolatban hasonló az E. ventrale-hoz, (ventralis - szerk.) de annál kisebb. 6-8 mm.
Igen gyakori. A palearktikus terület déli részein terjedt el. Magyarországon szintén gyakori. Általában Cruciferákon tartózkodik, főként Brassica-, Raphanus-, Armoracia-, Sinapis-, LepidumSisymbrium- és Frysium-fajokon. 2 nemzedéke van. Kártétele a káposztaféléken jelentős lehet. Legjobb védekező módszer anabazinnal és nikotinnal történő porozás, vagy pedig permetezés nikotin- és anabazinszulfáttal; legeredményesebb a DDT-porozás (= festivum L.) - káposztapoloska
ornatum L. Megjegyzés: Jelenlegi neve: ornata - szerk.
Változatai:
1 (10) Hátoldaluk piros, hasoldaluk piros, fekete rajzolattal vagy anélkül.
2 (5) A potroh hasoldala egyszínű piros, fekete rajzolat nélkül. Lábuk piros, fekete rajzolattal.
3 (4) Csak a lélegzőnyílásokon vagy a potroh szélén vannak kis fekete pontok. A fehérkeretes mell-lemezek néha barnák. A csípők fehérek. A fejpajzs, a tarkó és a pofák belső része fekete. A vörös combokon szögletesen meghajlított fekete csík van. - Ritka. Nálunk Isaszegen, Magyaróvár és Ménfőcsanak környékén gyűjtötték. (VII.) ab. Christophi Jak.
4 (3) Minden haslemez közepén fekete sáv van, minden lélegzőnyíláson pedig kerek fekete folt. A haslemezek elülső szögleteiben oldalt is lehet 1-1 fekete folt, vagy pedig ez hiányzik forma typica
5 (2) A potroh hasoldala nem egyszínű piros, hanem különböző fekete rajzolat látható rajta. Mellszelvényei feketék, csípői fehérek. Csápjai és lábai feketék.
6 (9) A pajzs hegye előtt 2 fekete folt van,
7 (8) A piros potroh közepén háromszögletű, az ivarlemezekig érő fekete folt van. Feje fekete, előhátán és félfedőin változó alakú foltok vannak (). Valószínűleg a törzsalak (nyári nemzedék) tavaszi generációja. - Hazánkban mindenütt előfordul, elég gyakori. (IV—VII.) ab. decoratum H. Sch.
8 (7) Hasoldala a lélegzőnyílásokon kívül is fekete, csak külső szélén keskenyen, pirosán keretezve, vagy egészen fekete. A connexivum piros vagy fekete, kis pontokkal. - Ritka. Magyarországon eddig Farkasd, Kecskemét és Mezőkovácsháza környékén, továbbá Nadapon gyűjtötték. (IV., VI—VII.) ab. mehadiense Horv.
9 (6) A pajzs hegye előtt nincsenek fekete foltok. Az előháton 6 folt van, az exocorium közepén csak 1, vagy az utóbbi teljesen egyszínű. A potroh hasoldalán 1 nagy fekete folt és minden egyes lélegzőnyíláson 1-1 kis fekete folt látható. - Ritka. Magyarországon Nadapról, Rákospalotárólés Sukoróról ismert. (V.) ab. simplex Rey
10 (1) Hátoldaluk narancssárga vagy világossárga, hasoldaluk világossárga vagy fehér. A mell-lemezeken a szemfoltok maradványai megvannak, illetve piros-sárga szemfoltok vannak. A potroh haslemezein nincsen rajzolat, csak a lélegzőnyílásokon láthatók fekete foltok, közöttük az alap sárgáspiros. A connexivum szélein néha fekete foltok vannak.
11 (12) Az előhát, a pajzs és az exocorium sötét- vagy világossárga. Az előhát hátulsó szélén a 4 hátulsó fekete folt körül, a mesocorium és a pajzs pedig középen narancssárga. - Nálunk nem gyakori, elszórtan főleg az Alföldön és a Velencei-tó körül található. (VII—IX.) (= Falleni Gz.) ab. pictum H. Sch.
12 (11) Előháta, pajzsa és exocoriuma sárgásfehér vagy fehér. A fekete rajzolat gyakran kékes fémfényű. - Hazánkban eddig még nem gyűjtötték
[ab. chloroticum Horv.]
Az exocorium fekete, fémesen csillog, csak alapja és küls szegélye világos színezet . A rajzolat sárga, piros vagy fehéres. Az előháton 2 nagy, fekete, többé-kevésbé összefolyó folt látható (). A test egész oldalszéle, azonkívül az el hát hátulsó pereme fehér; a fehér sáv az exocoriumon kiszélesedik. A pajzs 2 oldalán 1-1 hosszú, széles, végével egymás felé hajló sáv van, végén és vele egyvonalban a coriumon is 1-1 fekete folt látható. 5-7 mm.
Egész Európában, Kisázsiában és Szibériában elterjedt. Hazánkban igen gyakori, mindenütt előforduló faj. Leginkább Cruciferákon él, de tápnövényei közé tartoznak még a Brassica-, Sinapis-, Erysimum-, Cochlearia-, Cardamine-, Linaria- és Antirrhinum-fajok, az Artemisia campestris, a gyógynövények közül a Salvia officinalis, a Melissa officinalis és a Mentha crispa. Imágó alakban telel át, fák, bokrok, falevelek és kövek alatt. Káposztán, répán, repcén és különböző főzelékféléken, de sokszor egyéb kultúrnövényeken is károsíthat. Legeredményesebben DDT-porozással lehet ellene védekezni. (III., VII-X.) - paréjpoloska
Változatai:
1 (16) Hasoldaluk sárga vagy piros, többé-kevésbé fekete foltokkal a közepén, a lélegzőnyílásokon és az oldalszegélyén.
2 (7) Félfedőiken a harántovális foltok fölött és az endocoriumon 1-1 kis, világos, legtöbbször sárga folt látható; utóbbi lehet azonban néha barna vagy piros is.
3 (6) A pajzs végén világos folt van, előtte 2 oldalsáv vagy azok maradványa látható. Hasoldaluk sárga, hátoldaluk sárga vagy piros.
4 (5) A pajzs oldalsávja egyszín sárga, teljes, és a pajzs oldalszögletéből a csúcsfolt előttig húzódik. Az endocorium kis, sárga foltja alig észlelhető (). - Ritka. Gödöllő, Gyula, Ménfőcsanak és Tölgyes (Pusztaszentjakab) vidékéről ismert. (VI-VII.) ab. atavus Horv.
5 (4) A pajzs oldalsávjai barnáspirosak, és 2 kis, piros foltban végződnek. Az endocorium kis, kerek, piros foltja szembetűnő (). Hasoldala sárgás, hátoldala élénkpiros. - Ritka. Sátoraljaújhelyről került elő ab. Horváthi ROYER
6 (3) A pajzson csak a világos végfolt látható, az oldalsávok eltűntek. - A Fauna Regni Hungariae Sátoraljaújhelyről említi ab. insidiosum M. R.
7 (2) Az endocorium kis, világos foltja hiányzik, a corium vége előtt csak a harántfolt látható.
8 (13) A pajzs oldalsávjai hiánytalanok ().
9 (10) Pajzsának világos csúcsfoltja összefolyik az előtte levő 2 oldalsávval. - Nálunk ritka, egyedül Rákosszentmihályon gyűjtötték ab. angulare Horv.
10 (9) Pajzsának világos csúcsfoltja nem folyik össze az előtte levő 2 oldalsávval.
11 (12) A pajzs sárga vagy narancssárga oldalsávjai szélesek. A combok sötét színűek, közepükön széles sárga sáv húzódik. - Hazánkban ritka. Csak Magyaróváron gyájtötték ab. flavatum Schrk.
12 (11) A pajzs fehér vagy sárgás sávjai keskenyek. Combja foltos () forma typica
13 (8) A pajzs oldalsávjai közepükön megszakadnak.
14 (15) A pajzs csúcsfoltja előtt még 2 folt és alapszögleteiben szintén 2-2 folt van (). - Faunaterületünkön eddig még nem mutatták ki
[ab. interruptum ROYER]
15 (14) A pajzs oldalsávjai alapszögleteinél kis foltokká redukálódtak (). Az állat teste sötétbarna. - Hazánkban ritka. Egyetlen adatunk Békásmegyerről van. (VIII.) ab. paradoxum HORV.
16 (1) Hasoldaluk fekete, rajzolata sárgás; a törzsalak rajzolatával megegyezően a mesocoriumon a csúcsfolt előtt nincs kis, világos folt, a pajzs oldalsávjai hiánytalanok.
17 (30) A pajzson 2 világos sáv és 1 világos csúcsfolt van.
18 (19) A corium hegye előtt kis, kerek, sárga folt van, a pajzs két oldalsávja hiánytalan. A combok barnák, feketén tarkázottak (). - Nem gyakori. Hazánkban csak Buda, Keszthely és Szentendre környékéről ismeretes. (IV-VII.) ab. consimile HORV.
19 (18) A corium hegye előtt nincsen kis, sárga folt.
20 (23) A pajzs végfoltja összefolyik az oldalsávokkal, vagy pedig sem végfoltja, sem oldalsávja nincs, hanem csak 2 kis, kerek foltja van.
21 (22) Pajzsán a végfoltokon kívül egyéb világos foltok is vannak, oldalsávja teljes, és egybeolvad a végfolttal (). - Ritka. Magyarországon Badacsony vidékéről, Bátorligetről, Csillaghegyről és Sárszentmihályról került elő ab. Barbei Royer
22 (21) A pajzs végén nincs világos folt, csak a közepe táján látható 1-1 kis, sárga folt. A combok feketék. - Ritka. Eddig csak Budapestről ismert ab. maculicolle HORV.
23 (20) A pajzs végfoltja nem folyik össze az oldalsávokkal.
24 (27) A pajzs 2 oldalsávja megszakad vagy elvékonyodik, és 2 nagyobb alsó, vala mint 2 kisebb felső folttá oszlik.
25 (26) A pajzs csúcsfoltja előtt 2 nagyobb háromszöglet és oldalszögleteiben 2 kisebb, vékony, vessző alakú folt látható. A rajzolat piros vagy sárga (). A combok feketék. - Magyarországon nem gyakori; a Bükk hegységben, Bátorligeten, Hévízen, Pilisvörösváron, Szentendrén, a Velencei hegységben és Zamárdin gyűjtötték. (V.) ab. Magdalenae Royer
26 (25) A pajzs csúcsfoltja el tt 2 nagyobb, széles, fordított vessz alakú folt van, oldalszögleteiben pedig 2 kis pont. A mesocorium harántfoltja igen nagy, egészen a hátulsó oldalszögletekig ér, és a corium külső szögletét teljesen elfoglalja. Az exocorium a közepén túl teljesen piros, hátrább csak a szegélye széles sávban piros (). Az állat rajzolata szintén piros. - Hazánkban igen ritka. Eddig csak Szentendréről ismeretes. (V.) ab. aberrans Horv.
27 (24) A pajzs 2 oldalsávjából csak 1-1, a csúcsfolt előtt fekvő nagyobb folt maradt meg.
28 (29) A pajzs 2 oldalsávjából megmaradt 2 folt a végfolttal összeolvadt (). Az egész rajzolat sárga vagy piros. - Hazánkban igen ritka. Csillag hegyen és Vörsön fogták. (V-VI.) ab. confluens Royer
29 (28) A pajzs végfoltja nem olvadt össze az előtte levő 2 folttal (). Az egész rajzolat sárgás vagy piros, a combok feketék. - A leggyakoribb színváltozatok egyike. Faunaterületünkön mindenütt közönséges ab. triguttatum Horv.
30 (17) A pajzson csak a világos csúcsfolt van meg.
31 (34) A combok feketék, a lábszárak közepén széles világossárga gyűrű van. A rajzolat sárga vagy piros.
32 (33) A zöldes, fémes csillogású coriumot szegélyező piros csík a vége felé kiszélesedik. - Egyike a leggyakoribb változatoknak. Hazánkban mindenütt közönséges ab. annulatum Fall.
33 (32) A corium szélét szegélyező sárga csík a corium végén nem szélesedik ki (). - Faunaterületünkön meglehetősen ritka. Magyarországon csak Magyaróvár és Ménfőcsanak környékéről ismert. (V., VII.) (= annulata Fall.) ab. albomarginatum Gz.
34 (31) A combok és a lábszárak feketék. - Faunaterületünkön ritka. Eddig csak Abaligeten, Bártfafürdőn, Budapesten, Ménfőcsanakon, Sárosban és Szendrén gyűjtötték. (VI-VII.) ab. nigripes Horv.