Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem feltétlenül az aktuális rendszertani besorolást tükrözik. Megjegyzés: a Füzetben szereplő Myrmedobia fajok jelenleg a Loricula genus alatt szerepelnek. - szerk.
Teljes szárnyúak; hímek.
A szipóka eléri a középső csípőket, vagy túlnyúlik azokon.
Az előhát matt. A szárnytoldalék hátul kiszélesedik (). Feje, előháta és csápja barnásfekete, a félfedő világosbarna, a fedőn hátul világos harántsáv van. A szárnytoldalék és a fedő vége pirosas. Lábai sötétharnák. A csáp 2. íze nincs fele olyan hosszú, mint az előhát hátulsó szegélye. Az előhát oldala többé-kevésbé egyenes, hátulsó szegélye homorú. Az előhátat és a félfedőt rövid, világos szőrök borítják. 2,2-2,5 mm.
Európában és Elő-Ázsiában elterjedt faj. Hazánkban eddig csak Egerből került elő. Fák elváló kérge alatt vagy repedéseiben él, de mohából és avar alól is gyűjtötték. Pete állapotban telel át, imágói már májusban megjelennek.
Az előhát fényes. A szárnytoldalék vége nem szélesedik ki.
Apró állat, 1,6 mm-nél rövidebb. Feje alig valamivel hosszabb, mint amilyen széles. Teste megnyúlt, barnás színű, feje vörösesbarna, csápja barna, finoman szőrös. A 2. csápíz hosszabb, mint amilyen széles a fej az összetett szemeknéL Az előhát sötétbarna, elülső szegélye enyhén homorúan ívelt. Félfedője piszkossárga, a fedőn nagyobb, elmosódó barna foltok vannak. A hártya világos. Lábai barnássárgák.
Közép-Európában sokfelé megtalálták, hazánkból egyetlen példányát említik (Tahi). Fatörzsek, elsősorban hárs zuzmóbevonatában él, az imágók nyár elején rajzanak.
2 mm-nél hosszabb. Feje jóval hosszabb, mint amilyen széles. Erősen megnyúlt testű, vöröses színű. Feje, előháta, lábai és a fedők vége vörös. Csápja barnás, 2. íze hosszabb, mint amilyen széles a feje az összetett szemeknél. Előháta trapéz alakú, oldalsó szegélye ívelt, és középtől hátrafelé erősebben szélesedik. Félfedője füstszínű, a fedő vöröses foltja előtt világos. A hártya középen szélesebb, mint az előhát.
Egész Európában elterjedt faj, néhány példánya előkerült hegyvidékeinkről is. Atkákkal, pajzstetvekkel táplálkozik.
A szipóka zömökebb, nem nyúlik túl az elülső csípőkön. 2 mm-nél hosszabb. A 2. csápíz 1,3-szer olyan hosszú, mint a 3. íz, hosszabb, mint a 4. íz. Sötétbarna, tojásdad, kb. 2,6-szer olyan hosszú, mint amilyen széles. Csápja fekete, lábai barnák. Testét finom szőrzet borítja. Félfedője fejlett, a fedő sötétbarna, külső szegélye világos. A hártya füstszínű.
Közép-Európában több helyütt megtalálták, hazánkból még nem került elő, de előfordulása lehetséges. Életmódja ez ideig nem tisztázott, néhány példányát száraz, homokos területeken avarból gyűjtötték.
A szipóka eléri a középső csípőket, vagy túlnyúlik azokon. A félfedők a potroh utolsó szelvényeit szabadon hagyják.
A félfedő legalább olyan hosszú, mint a fej és az előhát együttvéve. Az előhát oldala többé-kevésbé egyenes (). A csáp barna, csak a 2. íz közepe, esetleg vége is sárgás. Feje vörösesbarna, előháta és pajzsocskája barna, félfedője sárgásbarna, a potroh fénylő barnásfekete. Félfedője olyan hosszú, mint feje és előháta együttvéve. Potroha kerekded (). 1,6-1,7 mm.
1,3 mm-nél rövidebb. Előháta szélesebb, mint amilyen hosszú. Sötétbarna, tojásdad, feje, előháta és a pajzsocska hegye gyakran piros. Csápja barna. Félfedői szélesebbek, mint az előhát. A potroh erősen kiszélesedik, hátul hirtelen elkeskenyedik.
1,5 mm-nél hosszabb. Előháta hosszabb, mint amilyen széles (). Sárgás- vagy vörösesbarna, potroha fénylő barnásfekete. Csápja barna, a 2. íz töve világos. Félfedői keskenyebbek, mint az előhát. Potroha erősen kiszélesedik, szélesebb, mint amilyen hosszú.
A szipóka nem nyúlik túl az elülső csípőkön. A félfedők a potrohot teljesen vagy csaknem befedik. A félfedők együtt több mint kétszer olyan szélesek, mint az előhát. A pajzsocska rendszerint vörösesbarna. A félfedők a potroh utolsó két ízét szabadon hagyják, finoman rücskösek, kevésbé fényesek, mint az előhát vagy a fej. Hátoldala vöröses sötétbarna, világos szőrzet borítja, amely az előhát és a pajzsocska hátulsó részén és a félfedökön sűrű. Csápja, lábai barnásak, félfedője sötétbarna. 1,8 mm.
Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem feltétlenül az aktuális rendszertani besorolást tükrözik. Megjegyzés: a Füzetben szereplő Myrmedobia fajok jelenleg a Loricula genus alatt szerepelnek. - szerk.
Teljes szárnyúak; hímek.
Az előhát elülső részén oldalt lapos perem van.
Az előhát hátulsó szegélye kb. kétszer olyan széles, mint az elülső, oldala csaknem egyenes. Nyújtott tojásdad, sötétbarna, félfedői a potrohon túlérnek, a hártya fejlett. A csáp 2. íze olyan hosszú, mint amilyen széles a fej az összetett szemekkel együtt, hosszabb, mint a 4. íz. Az előhát elülső csücske tompán lekerekített. 2-2,5 mm.
Észak- és Közép-Európában élő faj. Faunaterületünkön Erdélyben már megtalálták, Magyarországról még nem került elő. Nőstényei fenyőfélék legalsó lehajló ágain találhatók, amelyek a földet vagy az aljnövényzetet elérik. A hímek röpködnek, gyakran találhatók füveken (= obliqua RIBAUT, 1923).
Az előhát hátulsó szegélye kb. másfélszer olyan széles, mint az elülső szegélye, az oldala homorúan ívelt. Nyújtott tojásdad, feketésbarna, félfedői nagyok (). A hártya kivételével egész testét ritkásan álló világos szőrök borítják. Az előhát trapéz alakú, elülső csücske lekerekített. A fedő külső szegélye és a vége sötétbarna, a többi része szürkésbarna. Lábai sötétbarnák. A csáp 2. íze rövidebb, mint a fej szélessége az összetett szemeknél, rövidebb, mint a 4. íz. 2-2,3 mm.
Észak- és Kelet-Európában honos, faunaterületünkön a Kárpátokban és Budapesten fogták. A nőstény nedves mohatelepekben él, a hím röpköd, s másfajta növényzeten is előfordul. Valószínűleg pete állapotban telel át, imágói nyáron rajzanak [= tenella (ZETTERSTEDT, 1838)]
Az előhát elülső részén oldalt nincs perem. A 2. csápíz alig vagy nem hosszabb, mint a 3. íz, rövidebb a 4. íznél. Sötétbarna, tompán fénylő tojásdad, lábai viszonylag hosszúak. Előháta magas trapéz alakú. A félfedő sötétbarna, a fedő szegélye és a hártya egy kicsit világosabb. 1,7-1,9 mm.
Egész Európában és Észak-Afrikában elterjedt faj, amely hazánkból csak Simontornyáról került elő. Különbözö fák elváló kérge alatt, kérgén vagy gyökerei között, illetve hímje moha és fűcsomók között él. Imágói nyáron rajzanak.
Rövid szárnyúak; nőstények. Bogarakhoz, levéltetvekhez hasonlítanak.
Félfedőjük alig hosszabb, mint a pajzsocska, majd az egész potrohot szabadon hagyja (mint a ).
Az előhát oldalai hátul párhuzamosak vagy előrefelé enyhén széttartanak (). A csáp 4. íze kb. 1,4-szer olyan hosszú, mint a 2. íz. Sötétbarnán fénylő, hátoldalát ritkás fehér szőrzet borítja. Feje vörösesbarna, lábai sárgásbarnák. Előhátának szélén elöl perem van. A potroh alakja felülről nézve csaknem szabályos kör. 1,4-1,6 mm.
Az előhát oldalai hátul előrefelé összetartanak. A csáp 4. íze kb. 1,25-szor olyan hosszú, mint a 2. íz. Feketésbarnán fénylő, a hátoldalán ritkás világos szőrzet van. Feje vörösesbarna, lábai sárgásbarnák. Az előhát szélén elöl keskeny perem van. Potroha felülről nézve megközelítőleg kör alakú, egy kissé nyújtott, hátul tompa csúcsban végződik.
A félfedő megrövidült, nem különül fedőre és hártyára, de a potrohot teljesen vagy csaknem befedi. Bogarakhoz hasonló apró poloskák (). A félfedők együtt nincsenek olyan szélesek, mint az előhát. A pajzsocska rendszerint feketésbarna, a félfedők ugyanolyan fényesek vagy fényesebb ek, mint az előhát vagy a fej. A félfedők rendszerint befedik a potrohot. Hátoldala vöröses sötétbarna, világos szőrzet borítja, amely az előhát és a pajzsocska hátsó részén és a félfedőkön sűrű. 1,5 mm.