Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem feltétlenül az aktuális rendszertani besorolást tükrözik.
Megjegyzés: A füzetben felsorolt fajok közül a következők a Piesma genus alatt szerepeltek, de jelenleg a Parapiesma genus alá tartoznak a következő fajok: Parapiesma quadratum, silenes, Parapiesma salsolae, Parapiesma variabile, Parapiesma kochiae - szerk.
Megjegyzés: A leírás a Piesma genushoz tartozik, de a füzetben magában foglalja a Parapiesma fajokat is, ezért mindkettőre értendő. - szerk.
Az előháton csak 2 hosszanti taraj van. A csápdudor fölött hiányzik a szem előtti dudor () (1. alnem: Piesma s. str.).
A homlok egyenletesen domború. A csápdudorok rövidek és tompábbak (). Az előhát keskenyebb, elülső része 1-1,25-szor olyan széles, mint a középvonalban mért hossza. Az előhát pereme keskenyebb, többnyire egy csipkesorral. A pofák a fejpajzson túlérnek, de végük ritkán hajlik befelé. A csápdudor és a pofák rendszerint világosak, a fej többi része sötét, a fejpajzs fekete. Az előhát hátulsó része domború, a rövid szárnyú példányoké kevésbé (), elülső része világos, csak a tarajok végénél van 1-1 sötét kerek folt. A teljes szárnyú példányok félfedői a potrohon jócskán túlnyúlnak, a hártya egyszínű, erei sötétbarnák. A rövid szárnyú példányok félfedői a potrohon alig nyúlnak túl, a hártya is csipkézett, s a félfedők belső szegélye enyhén öblös, csak csúcsuk fedi egymást. A fedő töve világossárga, a félfedő többi része többé-kevésbé egyszínű piszkossárga. 2-3 mm.
Az egész Palearktikumban elterjedt faj, mely hazánkban is mindenfelé előfordul. Tápnövényei libatopfélék (Chenopodiaceae), melyeken, illetve azok tövén néha tömegesen található. Kifejletten telel át, imágóit itthon márciustól októ berig gyűjtötték, lárvái a nyári hónapokban találhatók - közösdéges recéspoloska
A homlok középen enyhén domború, kétoldalt sík vagy homorú. A csápdudorok hosszabbak, gyakran hegyesek (). Az előhát szélesebb, elülső része 1,18-1,28-szor olyan széles, mint a középvonalban mért hossza. Az előhát pereme gyakran két csipkesorral, ha az egyik sor rendszertelen is. A pofák a fejpajzson jócskán túlnyúlnak, hegyük gyakran befelé görbül (). A fej többnyire világosabb, mint az előző fajé (capitatum - szerk.), a pofák világos foltja a fejpajzsot gyakran körülfogja. Az előhát domború, elülső szegélye világos, a szegély hátulsó határán 2 sötét folttal. A teljes szárnyú példányok félfedői a potrohon jócskán túlnyúlnak. A rövid szárnyú példányok félfedői is túlnyúlnak a potrohon, de csak kismértékben, a hártya nem csipkés, de megrövidült és keskenyebb. A fedő töve világos, az erek között és a szegélyén elszórtan világos foltok vannak. A hártya egyszínű, erei sötétebbek. 2,3-3,1 mm.
Az egész Palearktikumban elterjedt faj. Magyarországon a nem egyik leggyakoribb faja, mindenfelé előfordul. Életmódja az előző fajéhoz hasonló (capitatum - szerk.) - nyakas recéspoloska
Az előháton legalább 3 taraj van, bár a középső taraj néha nehezen vehető észre, csak a csipkézet alapján ismerhető fel, vagy a középső taraj rövid. A csápdudor töve fölött szem előtti dudor is van () (2. alnem: Parapiesma PERICART, 1974).
Az előháton 3 taraj van.
Az előhát peremének széle ívelt vagy egyenes, legfeljebb enyhén és egyenletesen öblös (). Homloka középen domború, oldalt ellaposodik, a csápdudorok tompák, kicsik. A pofák vége befelé görbül, a hímeké hosszabb, mint a nőstényeké. A tarkább példányokon a fejpajzs oldalain sötét sáv húzódik. A csáp 1. íze körte alakú, vastag, a 3. íz körülbelül 1,5-szer olyan hosszú, mint a 4. íz. Az előhát pereme kétsoros, középen, ahol az előhát oldala beöblösödik, leggyakrabban 3-soros. A frissen kikelt példányok világosak, fokozatosan színesednek ki. Az előháton néha sötét foltok vannak, hátulsó része többnyire sötétebb piszkossárga, elülső sarkain gyakran világos folt van, mely a peremre is átterjed. A pajzsocska legtöbbször fekete, a hegye világossárga. A félfedők megrövidülhetnek, a rövid és teljes szárnyú példányok közt számos átmenet lehet, de a hártya, ha mégoly keskeny is, megmarad. A fedő töve és a szegélye a pászta csúcsa mögött világos, a fedő többi részének mintázata az egyszínű világossárgától a sárga foltos gesztenyebarnáig változatos lehet. A tarka példányokon a fedő szegélyét váltakozó sárga-barna mintázat díszíti. A hártya erei sötétek, az erek közt ritkán füstszerű foltok vannak. 2,1-3,3 mm.
Európában és Ázsia nyugati területein elterjedt faj, amely sok helyen elszaporodva komoly mezőgazdasági károkat is okoz, elsősorban tengerparton vagy sós, szikes területeken. Magyarországon is gyakori, de szerencsére mint kártevő nem olyan jelentős. Szívása nyomán a levél kifakul, elhervad. Erős fertőzés esetén levéltorzulás, szakállgyökerfiség lép fel, a répagyökerek üregesek lesznek. Vírusátvivőként is jelentős. Tápnövényei libatop (Chenopodium) fajok, a dárdás laboda (Atriplex hastata) és néhány haszonnövény, például cukorrépa, takarmányrépa, metélőmangold, spenót. Az áttelelt imágók április-májusban rajzanak, először vad növénye ken táplálkoznak, s csak később keresik fel a termesztett növényeket. Májusban párzanak, a különböző ivarok egymásratalálását a hím ciripelése is elősegíti. Ilyenkor a hím a félfedőn levő strigiljét az első hátlemezen levő kitinléchez dörzsöli. A nőstény május végétől augusztusig petézik, petéit levelek fonákjára rakja. A peték sárgák, rövidek, 6 mikropilaris nyúlványuk van. Az új nemzedék 2 hónap alatt fejlődik ki, imágói júliustól találhatók. Kedvező időjárás esetén évente 2 nemzedéke is kifejlődhet. Egyes szerzők tévesen szinonimizálták a P. capitatum-mal - répapoloska.
Megjegyzés: A füzetben Piesma genus alatt szerepelt, jelenleg a Parapiesma genus alatt áll. - szerk.
Az előhát peremének széle az előhát oldalának beöblösödésénél kivágott (.
A csáp 3. íze 1-1,3-szer olyan hosszú, mint a 4. íz. Az előhát hátulsó sarkai szürkék, vagy a kiszínesedett példányokon feketék. A hátulsó csípők közt levő nyúlvány keskeny (). A fej enyhén domború. A pofák töve vastag, végük felé keskenyednek, többé-kevésbé egyszínűek. Előháta domború, hátulsó sarkai csak az egészen világos példányokon nem sötétebbek, az oldalsó tarajok elülső vége mellett sima felszíni! sötét bemélyedés van. A perem elöl gyakran 1 csipkesorral. A pajzsocska szürkésbarna, vége világosabb. A félfedő töve világos, a fedő szegélyén, ha nem egyszínű, 6-8, a pászta csúcsán pedig 1 sötétebb barna folt van. A félfedők különböző mértékben megrövidülhetnek, a hártya azonban mindig megmarad. 2,1-2,6 mm.
A fajt magyarországi anyag alapján írták le, azóta Ausztriából, Csehszlovákiából, Németországból és Törökországból került elő. Nálunk elsősorban az Alföldről, homokos területekről került elő. Tápnövénye az apróvirágú habszekfű (Silene parviflord) és a kései szekfű (Dianthus serotinus). Kifejletten telel át, áprilistól szeptemberig fogták. Lárváját lásd: .
Megjegyzés: A füzetben Piesma genus alatt szerepelt, jelenleg a Parapiesma genus alatt áll. - szerk.
A csáp 3. íze legalább 1,4-szer olyan hosszú, mint a 4. íz. Az előhát hátulsó sarkai barnás színűek vagy nem sötétek. A hátulsó csípők közt levő nyúlvány szélesebb ().
Teste sárga-barna foltos, a félfedő szegélyén 6-8 barna folt van. A hátulsó csípők közti nyúlvány széles (). Viszonylag nagy termetű. A fejtető kidomborodik, a fej oldalt ellaposodik. A csápdudorok rövidek, a pofák már hosszabbak, belső oldaluk sötét, végük befelé hajolhat. Az előhát hátulsó sarkai sötétebbek, színük sötétbarna is lehet. Az előhát peremén a hálószemek nagyok, egy sorban állnak, elöl és a beöblösödésnél állhatnak 2 sorban. Az oldalsó tarajok elülső vége mellett sötétebb sima ovális folt van. A pajzsocska csúcsa kiemelkedik. A félfedő töve világos, a világos rész közepén a fedő szegélyén kisebb barna folt van. A pászta csúcsa barna. Rövid szárnyú formáját nem ismerjük, de a hártya enyhén megrövidülhet. A hártya ereinek töve barna. 2,8-3,3 mm.
Euroturáni faj, elsősorban Dél-Európában gyakori. Magyarországon az egyik leggyakoribb faj. Elsősorban szikes és sós területeken él, az Alföldön sok helyről előkerült, de a Dunántúlról is ismerjük néhány lelőhelyét. Tápnövénye a homoki ballagófű (Salsola kali). Évente két nemzedéke fejlődik, kifejletten telel át, nálunk márciustól október végéig gyűjtötték.
salsolae (BECKER, 1867) akt.: Parapiesma salsolae - szerk. Megjegyzés: A füzetben Piesma genus alatt szerepelt, jelenleg a Parapiesma genus alatt áll. - szerk.
Teste csaknem egyszínű világossárga, legfeljebb világosbarna foltok vannak az előháton és 4-6 folt a félfedő szegélyén. A hátulsó csípők közti nyúlvány valamivel keskenyebb, mint az előző fajon. Termete kisebb. Feje erősen domború, a csápdudorok változékonyak. Az előhát domború, a középső taraj többnyire elmosódott, csak a csipkézet eloszlása jelzi. Az oldalsó tarajok elülső vége mellett ovális, az előhát hátulsó sarkain pedig elmosódó világosbarna folt van. A fedők egyszínűek, csak a szegélyükön lehetnek világosbarna foltok, a hártya sötétebb. 2,1-2,6 mm.
Euroszibériai faj, Dél-Európában a leggyakoribb. Irodalmi adatok szerint Magyarországon is él, a közlés alapja az Adriai-tenger partján fogott néhány példány (Carlopago). Tápnövénye a kopasz porcika (Herniaria glabra). Évente egy nemzedéke fejlődik, kifejletten telel át.
[variabile (FIEBER, 1864)] akt.: Parapiesma variabile - szerk. Megjegyzés: Él magyarországon - szerk. Megjegyzés: A füzetben Piesma genus alatt szerepelt, jelenleg a Parapiesma genus alatt áll. - szerk.
Az előháton az oldalsó tarajoktól oldalt van még 1-1 rövidebb taraj (). A rövid szárnyú példányok félfedői nem nyúlnak egymás fölé, belső szegélyük egyenes. Apró termetű, a fej nagyon rövid, széles. A pofák a végük felé vékonyodnak, a csápdudorok rövidek, a szem előtti dudorok erősek, ritkán a csápdudornál is vastagabbak. A csáp 1. íze körte alakú, vastag, a 3. íz vékony. A fejpajzs kiemelkedik a pofák közül, rendszerint sötétebb, vagy két oldalán szürkésfekete folt van. Az előhát tarajai fejlettek, feltűnőek, a perem széles, 1-2 soros, szegélye oldalt beöblösödik, ritkán csaknem egyenes. A rövid szárnyú példányok előháta hátul nem emelkedik a pajzsocska és a félfedők szintje fölé, a pajzsocska jól látszik. Az előhát tarajain és a félfedő erein barna, elszórt foltok vannak. A teljes szárnyú példányok félfedője jól fejlett, a potrohon jóval túlér. A hártya erei erősek, tövükön barna folt van. A rövid szárnyú példányok félfedője a potroh végéig ér vagy éppen túlnyúlik rajta, az egész félfedő csipkés. 1,9-2,6 mm.
Délkelet-európai faj, mely Magyarországon is él, főként a Duna-Tisza közéről került elő, de gyűjtötték a Dunántúl több helyén is. Teljes szárnyú példányai viszonylag ritkák. Tápnövénye az irodalom szerint a pamacslaboda (Eurotia ceratoides), mely a hazai botanikai irodalom szerint hazánkban egyedül a Fejér megyei Nagyhörcsögpusztán fordul elő, továbbá seprőfű (Kochia) fajok. Kifejletten telel át, nemzedékszámát nem ismerjük.
kochiae (BECKER, 1867) akt.: Parapiesma kochiae - szerk. Megjegyzés: A füzetben Piesma genus alatt szerepelt, jelenleg a Parapiesma genus alatt áll. - szerk.