Megjegyzés: A kulcsok az eredeti kiadás alapján készültek, nem feltétlenül az aktuális rendszertani besorolást tükrözik.
Teste vörös-fekete mintás. Az előhát pereme és a fedő szegélye a tövén felfelé hajlik. Egyike legfeltűnőbb, legközismertebb poloskafajainknak (). Feje, csápja és pajzsocskája fekete, vörös előhátán és félfedőjén fekete foltok vannak, a pászta majdnem teljesen fekete. A fedő kerek foltjának átmérője nagyobb, mint a fedő szélességének harmada. A potroh hátlemezei feketék, a connexivumok vörösek. Lábai feketék. Szárnyai különböző fejlettségűek lehetnek. Előfordul, hogy az első és hátsó szárny is teljesen kifejlődött (teljes szárnyú), vagy a hátsó szárny hiányzik, illetve a félfedő hártyája úgyszólván hiányzik, és a hátsó szárny is csökevényes (rövid szárnyú alak). Hasoldala fényes feketésbarna vagy fekete, a tor oldallemezei és a potroh vörösen szegélyezett. Miután alapszíne citromsárgától a vörösig változó lehet, és a fekete foltok alakja és kiterjedése is változó, számos változatát írták le. 10—12 mm.
A magas észak kivételével egész Európában elterjedt, a Mediterráneumban, Hátsó-Indiában, sőt Közép-Amerikában is kimutatták. Magyarországon mindenfelé előfordul, az Alföldön mégsem olyan gyakori, mint hegy- és dombvidékeinken. Tápnövénye a hárs és számos mályvaféle, ezek termését fogyasztja. Mivel ezeket a növényeket gyakran ültetik parkokba, kertekbe, utak szélére, a fajjal gyakran találkozunk. Néha több száz egyed mászkál egy-egy öregebb hársfa törzsén, lárvák és imágók együtt. Lárvája hasonlít az imágóhoz, szintén vörös- fekete színezetű (). Feje fekete, az előhát fekete, vörösen szegélyezett. A szárnykezdemények élénk feketék, a potroh vörös, hátul szürkés. A bűzmirigyek 3 kivezetőnyílásának környéke fekete. Lárvái októberig találhatók, imágói telelnek át. Ezek már az első napfényes meleg napokon előmásznak sütkérezni, és a kora tavaszi verőfényen párzanak (vö. verőköltő). A párzó felek egymásnak háttal helyezkednek el. Mivel párzásuk órákon át tart (néha 24 órán túl is), gyakran van alkalmunk megfigyelni, ahogy — rendszerint a nagyobb testű nőstények — párjukat magukkal vonszolva mászkálnak (innen egyik népi neve: tolatóbogár). Fehér petéit a nőstény kéregrepedésekbe, avarba, mohába rakja. A lárvák nyár elején jelennek meg. A frissen kelt lárvák és imágók eleinte vörösek, a fekete szín csak fokozatosan jelenik meg rajtuk. Az utóbbi időben elterjedt mint kísérleti állat, mivel laboratóriumban könnyen tartható különféle magvakon és vízen — suszterbogár (=verőköltő bodobács)
Megjegyzés: a suszterbogár hibás elnevezés, jelenleg a Cantharis rustica elfogadott magyar neve. - szerk.
Teste barna-sárga mintás. Az előhát pereme és a félfedő szegélye nem áll fel. Az előző fajnál valamivel kisebb. Feje, csápja, előhátának közepe, pajzsocskája, potroha és lábai barnásfeketék, az előhát hátulsó része és a fedő barna. Az előhát és a fedő durván pontozott, ráncos szegélyén élénk sárga sáv húzódik. A pajzsocska elszórtan pontozott, finoman ráncolt. Szárnyainak fejlettsége az előző fajnál leírtakhoz hasonlóan változik. 7—9 mm.
Délkelet-Európában, Elő-Ázsiában elterjedt faj. Magyarországon számos lelőhelyről előkerült, de hegyvidékeinkről nem ismert. A kifejezetten meleg területek lakója, a talajon él. Egyes források szerint az akác magvát, illetve különböző lágyszárú növények termését szívja. Életmódja az előző fajéhoz hasonló, ősszel néha a felső talajrétegekbe ássa magát és ott telel át.