Különböző nagyságú (1,5-15 mm) vízi poloskák. Testük hát-hasi irányban kissé lapított, megnyúlt ellipszis alakú, testoldalaik párhuzamosak vagy elliptikus, illetve ritkábban tojásdad körvonalúak (, , és ). Szemük nagy, pontszemeik nincsenek. Felülről nézve a szemek között van a legtöbbször többé-kevésbé kidomborodó homlokív vagy frontális ív. A szemek közti legrövidebb távolság (synthlipsis) és a szemek szélességének aránya sok esetben igen jó elkülönítő bélyegül használható. Fejük mindig szélesebb, mint amilyen hosszú. Homlokuk - a kabócákéhoz hasonlóan - előrefelé mélyen lehajlik, a nőstényeké legtöbbször domború, a hímeké lapos és rajta mélyebb vagy sekélyebb homlokgödör mélyed be (, ); egyszer csupasz, máskor felálló vagy rásimuló szőrök borítják. Csápjuk kicsiny, 3- vagy 4-ízű. Szipókájuk rövid, a kúp vagy háromszög alakú felső ajak elfedi, harántul rovátkolt () vagy sima (). Előhátuk rövid, széles, rajta legtöbbször vagy megszakítás nélküli, egységes és párhuzamosan végigfutó ún. szabályos, vagy pedig elágazó és egymással többé-kevésbé összeköttetésbe lépő ún. szabálytalan világos harántsávok húzódnak; közepén hosszabb-rövidebb hosszanti taraj lehet. Előtori oldallebenyük legtöbbször megnyúlt, nyelv alakú (), vagy ritkábban négyszögletes, illetve trapéz alakú (). Pajzsocskájuk vagy kicsiny, de jól látható (Micronectinae alcsalád), vagy az előhát teljesen elfedi, nem látható (Cymatiinae és Corixinae alcsaládok). Félfedőjük potrohukat mindig befedi, clavusuk, coriumuk és membránjuk jól fejlett, az utóbbin nincs erezet. Félfedőjükön majdnem mindig világos rajzolat alakult ki (), részben rovátkoltak vagy pontozottak, csak ritkán egészen simák. Lábpárjaik különböző alakúak. Elülső lábpárjuk fogóláb, rövid; 1-ízű lábfejüket palanak nevezzük, legtöbbször lapát alakú, rajta rövid, ún. oldaltövisek vagy stridulációs tüskék, és hosszú, ún. szegélyszőrök sorakoznak. Külső (felső) szegélyén 1, belső (alsó) szegélyén 2, 1 külső és 1 belső szegélyszőr-sor húzódik. (Ezeket a szőröket a közölt rajzokon elhagytuk - kivéve az -, hogy a sokkal fontosabb oldaltövisek mindig jól láthatók legyenek.) A hímek palájának () alakja, a rövid oldaltövisek száma és elrendeződése nagyon jól felhasználható az egyes fajok elkülönítésére (, , és ). A nőstények palája () egyszerű, legtöbbször sarló alakú, csak hosszú szegélyszőrök erednek róla, oldaltövisei nincsenek, a fajok elkülönítésére nem használhatók fel. Középső lábaik kapaszkodólábak, hosszúak, vékonyak, a vízi növényeken és egyéb tárgyakon való megkapaszkodásra szolgálnak; 1-ízű lábfejük végén 2 hosszú karom ered. Hátulsó lábaik úszólábak, lapát alakúak, 2-ízű lábfejükről hosszú, rövid szőrözet ered; 1 csúcs előtti kicsiny karmuk van. A nőstények potrohszelvényei rendesen fejlettek, határaik párhuzamosak, a hímek utolsó potrohszelvényei legtöbbször részaránytalanok, a szelvények határai az egyik vagy a másik oldalon szabálytalan lefutásúak, s eszerint jobboldalian vagy baloldalian részaránytalan, aszimmetrikus potrohról beszélünk (). A 6. hátlemez jobb- vagy baloldalán számos fajon különleges szerv, az ún. strigil () alakult ki. Ez apró, összefüggő vagy részekre darabolódott lemezkesorokból áll (, , ), s mindegyiken a fésű fogaihoz hasonló elrendeződésben mikroszkopikus, merev tüskék sorakoznak (). Ahol megvan, jó faji bélyegül használható.
A legkülönbözőbb típusú vízi élőhelyeken előfordulnak. Leggyakrabban a növényzetben dús kisebb tavakban, természetes vagy mesterséges vízmedencékben élnek, de megtaláljuk őket nagyobb tavak parti övében, folyóvizekben, sós, féligsós és szikes vizekben is. Általában fenéklakó állatok, illetve a növényzet között mászkálnak, úsznak, a víz felszínére csak rövid időre, levegővétel céljából jönnek fel. Rendes testtartásban, tehát nem hanyatt, igen gyorsan úsznak. Legtöbb fajuk jól is repül; nappal is, de inkább besötétedés után szárnyra kelnek és más vízmedencéket keresnek fel. Különösen langyos nyári estéken nagy tömegben repülnek a fényre. A vízben gyakran csapatosan, tömegesen fordulnak elő. Majd mindegyik fajukról tudjuk már, hogy hímjei cirpelnek; a cirpelés módja mai ismereteink szerint háromféle lehet, mindegyik esetben az elülső láb és a szipóka, illetve a strigil vesz részt a hangadásban.
A búvárpoloskák növényekkel és detritusszal táplálkoznak, de a legújabb megfigyelések szerint egyes fajaik a kis vízi rovarok lárváit és alsórendű rákokat (pl. Daphnia-t) is megtámadnak, és testnedvüket kiszívják. Magam ilyet még nem figyeltem meg. Táplálkozásmódjuk sajátságos. Mivel szipókájuk nagyon rövid, a növényi nedveket nem képesek úgy kiszívni, mint a mindig hosszabb szipókájú szárazföldi poloskák. Ezért középső lábuk hosszú karmaival megkapaszkodnak az alzaton, hátulsó lábaikat a test fölé felcsapják, rövid elülső lábaikkal a vízben örvénylő mozgást idéznek elő, s a felkavart vízből válogatják ki táplálékukat.
Szaporodásuk és fejlődésmenetük általában a következő: Legnagyobb részük imágó alakban (Cymatiinae és Corixinae alcsalád fajai), ritkábban 4. stádiumú lárvaként (Micronectinae alcsalád fajai) telel át. Párzási időszakuk a tavasz. Egyes fajaik párzása igen korán, márciusban, a jégtakaró felolvadása után azonnal lezajlik, másoké csak magasabb vízhőmérséklet mellett, áprilisban indul meg. A nőstények a párzás után hamarosan hozzákezdenek a peterakáshoz. Az 1 mm-nél mindig kisebb peték legtöbbször gömb alakúak, animalis pólusukon kis, hegyes szemölcs van. Petéiket nem rakják be a vízi növények szöveteibe, hanem azokra ragasztják. A lerakott petékből 2-3 hét múlva kelnek ki a lárvák. A lárvaidőszak fajonként kisebb-nagyobb eltérésekkel 1 1/2-3 hónapig tart. Nyár legelejére, amikor az első frissen kelt imágók megjelennek, az áttelelt imágók teljesen eltűnnek. A frissen kelt imágók igen hamar ivarérettek lesznek, és júliusban egy újabb rövid párzási időszak következik; ezzel egy második nemzedék indul fejlődésnek. Az ebből a nemzedékből fejlődött imágók telelnek át. Néhány búvárpoloska-fajunkról minden kétséget kizáróan megállapítottam, hogy évente 2 nemzedéke van, de ezen a téren még sok további megfigyelésre van szükség. A Cymatia-fajok azonban - úgy látszik - csak egynemzedékűek, de a kis számú vizsgálati anyag miatt ez még megerősítésre szorul. Eddig ismert mintegy 400 fajuk az egész Föld megfelelő vizeit benépesíti. A palearktikumban 11 nemüknek kereken ötnegyedszáz faja él. Magyarországról 6 nemüknek 29 faja ismeretes, de még további 2 nemük és 6 fajuk előfordulása várható.
Forrás: Soós, Á. (1963): Poloskák VIII. - Heteroptera VIII.: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae)