Dytiscus circumcinctus AHRENS, 1811 – Barnahasú csíkbogár
A test hossza 29,2–36,2 mm, alakja hosszúkás ovális, legnagyobb szélessége a közepe mögött mérhető. A fej nagyrészt fekete, a fejpajzs, elülső élét kivéve sárgásbarna, a homlok közepén lévő V alakú folt, az elülső szögek és a szemek belső kerete vörösesbarna. A fejpajzs elülső éle fokozatosan hajlott. A fej függelékei vöröses-sárgásbarnák, a csáp hosszú. Az előhát alapszíne sárgásbarna, közepén széles, haránt irányú, közepén elkeskenyedő, négyszöletes fekete rajzolat van. Az elülső sárgásbarna szalag legalább olyan széles, mint az oldalsó szalag fele, valamint kevesebb, mint fele olyan széles, mint a középső fekete minta. A szárnyfedő szurokbarna vagy fekete, oldalai szélesen sárgásbarnák. A hátoldal pontozása a hímeken nagyon finom, a barázdálatlan nőstényeken finom, a barázdált nőstényeken durva. A barázdált nőstények szárnyfedőjének elülső kétharmadában 10 hosszanti barázda húzódik. A barázdák az oldalak felé egyre szélesebbek. A 8. és 9. barázda a csúcs előtt rendesen összeolvad. A hasoldal nagyrészt sárgásbarna, az utómell és a hátsó csípő középső része, valamint a potroh haslemezeinek szegélyei gyakran sötétebbek. Az utómell oldalszárnyai szélesek. A hátsó csípőnyúlvány belső éle homorú, csúcsa röviden kihegyezett. A lábak vöröses-sárgásbarnák, a hátsó láb sötétebb. A hímek mellső lábfejének korongján a talpon kb. 350, a középső láb első három lábfejízének talpán kb. 1025 tapadóserte van.
A hozzá leginkább hasonló D. circumflexus-tól a sötétebb hasoldal, a kevésbé hosszan kihegyesedő hátsó csípőnyúlvány és a szemek világos kerete alapján különíthető el.
Szélesen elterjedt északi holarktikus faj. Európában elterjedési területének déli határa Észak-Olaszország és Bulgária. Magyarországról régi példányok alapján csak Budapestről, Hajósról, Jászberényből, Kalocsáról és Sátoraljaújhelyről ismerjük (ÁDÁM 1986, 1994, SPEISER 1893). A közelmúltban nagy példányszámban előkerült Nyíregyházáról (Bújtos, Igrice-mocsár), valamint gyűjtöttem a Beregi-sík több pontján is (Hetefejércse, Csaroda: Báb-tava, Beregdaróc: Nyíres-tó) (CSABAI 1998). ROUGHLEY (1990) szerint széles ökológiai valenciájú faj. Valószínűleg ez ad magyarázatot igen széles elterjedésére, mindemellett adott vízben való megjelenésének legtöbbször egyéb tényezők (pl. a kompetíció) szabnak gátat. Legtöbbször hűvös lápvizet, nagyobb tavakat kedvelő fajnak tekintik, de gyakran gyűjtik kisebb, felmelegedő vizekből, csatornákból is. Az imágók általában a vízben telelnek át, de gyűjtöttek már szárazföldön telelő példányt is (GALEWSKI 1964). Jól repülnek, repülésüket legtöbbször tavasszal és ősszel figyelték meg. Európa északi területein mind barázdált, mind barázdálatlan nőstények előfordulnak: Dániában arányuk kb 4:1, amely északabra haladva emelkedik (NILSSON és HOLMEN 1995), Magyarországról csak sima szárnyfedőjű példányokat ismerünk.
Forrás: CSABAI Zoltán (2000): Vízibogarak kishatározója I. (Coleoptera: Haliplidae, Hygrobiidae, Dytiscidae,
Noteridae, Gyrinidae). — Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. köt., Környezetgazdálkodási
Intézet, Budapest, 277 pp.