Kisebb. A szárnyfedők sárga csúcsszegélye legfeljebb csak a varrat mellett folytatódik tovább, de a melanisztikus példányoknál az is eltűnhet. A törzsalak színe fekete, de a pajzsocskától kiinduló tőszegély, továbbá a válldudort belülről határoló rövid vonal, a válldudor mögött kiinduló oldalszegély, amely csúcs- és varratszegélybe megy át, valamint néhány kisebb-nagyobb folt a varrat mellett a pajzsocska és a közepe mögött, és végül a szegélysáv mellett is 1—2 rövid vonal, sárga. Előtora fekete, elülső szegélye és oldala sárga, elöl középen vékony sárga vonal és a tövén két nagyobb sárga folt díszíti (). A középső és hátulsó combok nagyrészt feketék, a végükön alul fehéres folt van. Lábfejízei barnák, végük fekete (). 2,5—3 mm.
Előfordul Dél-Európában, Spanyolországtól a Krím félszigetig és Dél-Szibériában. Északon Bajorország, Morvaország és Thüringia területe fölé nem hatol. Magyarországon elsősorban a hegy- és dombvidék lakója, a síkságon ritka, egyebütt gyakori. Április végétől július elejéig a száraz szikes pusztákon éppúgy megtalálható, mint a nedves tóparti réteken, ártéri füzesekben és karsztbokorerdőkben
Változata:
1. A szárnyfedők sárga színe erősen redukálódott: vagy egészen fekete, vagy a tőszegély, az oldalszegély, a csúcs és varratszegély kis foltokra szaggatott, és a korong foltjai teljesen hiányoznak (). — A törzsalak közt nem ritka (= pteromelas Muls. non Graëlls)
ab. varanensis Pic
Forrás: Dr. Kaszab Zoltán (1967): Levélbogarak Chrysomelidae - Magyarország állatvilága IX. kötet Coleoptera IV. 6 füzet Fauna hungariae 63.