Agabus labiatus (BRAHM, 1790) – Kis gyászcsíkbogár
A test hossza 5,8–6,8 mm, alakja hosszúkás ovális, körvonala folytonos. A fej vöröses-szurokbarna vagy fekete, a fejpajzs és az alap két foltja vörösesbarna. A csáp alapja sárgásbarna, az 5–11. íz csúcsa rendesen többé-kevésbé vörösesbarna. A tapogatók csúcsíze a csúcsi félben általában szurokbarna. Az előhát fekete, oldalai szélesen vörösesbarnák, legszélesebb pontja a tompa hátulsó szögeknél mérhető, oldalai szélesen szegélyezettek. A hátoldal fémes csillogású, recézete egyszeres, a szárnyfedő sejtjei kicsik, de változó méretűek és alakúak, a metszéspontokban gyakran erős beszúrt pontok vannak. A szárnyfedő barna, gyakran vöröses árnyalatú, oldalai világosabbak, sorpontjai feltűnők. A hasoldal nagyrészt fekete, a mellfedőperem, a mellfedő, az előmell, a hátsó csípőnyúlvány és a potroh haslemezeinek hátulsó szegélye vörösesbarna. A lábak vörösesbarnák, a hátsó comb sötétebb. Az előtori melltőlemez finoman sertézett, keskenyen kihúzott, erősen, többé-kevésbé tetőszerűen domború. A hátsó lábszár alsó oldala finoman pontozott. A hátsó láb 1. lábfejíze kétszer olyan hosszú, mint a 2. íz, felszínén finom és gyér pontozás van. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze kiszélesedett, a mellső karmok megnyúltak, csúcsuk hajlott, alsó élük enyhén hullámos. A mellső comb alsó éle mentén sűrű sertefésű található. A pénisz karcsú és keskenyen kihegyezett. A nőstények mellső combja az alsó élének alapi kétharmadában egy sertesort visel, a serték a csúcs felé egyre hosszabbak.
Nagy hátsó csípője, kis testhossza és sárga rajzolat nélküli szárnyfedője minden Agabus-fajtól megkülönbözteti.
Nyugati palearktikus faj, elterjedési területe Észak-Spanyolországtól és Olaszországtól északon Nagy-Britanniáig és Skandináviáig, keleten Novoszibirszkig terjed. Hazánkban az Alföldön gyakori, hegyvidéken ritkább. Általában a kisebb, nyílt területeken lévő vizeket kedveli, leggyakrabban időszakos vizekben él, de kedveli a kisebb eutróf tavakat, mocsarakat is. Gyakran előkerül folyók mellett időszakosan elárasztott területekről. Annak ellenére, hogy időszakos vizekben él, a szárnyizmok fejlettsége alapján csak az egyedek egy része tűnik röpképesnek (NILSSON és HOLMEN 1995). Az imágók a víztől nem messze a szárazföldön telelnek át (GALEWSKI 1963), petéiket növények felszínére vagy ezek hiányában az aljzatra, a laza üledékbe rakják (GALEWSKI 1974c).
Forrás: CSABAI Zoltán (2000): Vízibogarak kishatározója I. (Coleoptera: Haliplidae, Hygrobiidae, Dytiscidae,
Noteridae, Gyrinidae). — Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. köt., Környezetgazdálkodási
Intézet, Budapest, 277 pp.