Testük széles tojásdad, erősen boltozott. Az állkapcsi tapogatók utolsó íze sokkal rövidebb és keskenyebb, mint az utolsó előtti íz (). A fejpajzs szegélye benyomott, felső ajka több mint kétszer olyan széles, mint amilyen hosszú, elöl kétoldalt kerekített. Az előtor háta harántos négyszögű, elöl befelé ívelt, oldalai élesen szegélyezettek. Szárnyfedői rövidek, válluk szélesen kerekített, vállbütykük kiálló. Hártyás szárnyaik jól fejlettek. A szárnyfedőkön pontsorok húzódnak. A szárnyfedők mellfedői homorúak, belső szélük a végükön sörteszegéllyel díszített. Lábaik vastagok, lábszáraik a végük felé kiszélesednek, lábfejízeik szélesek, mindkét ivar esetében talpuk szőrös. A hímek utolsó haslemezének a vége lemetszett és benyomott.
A nem eddig ismert közel 50 faja Észak- és Közép-Amerikát, néhány faj pedig az Andeseket (Peruig) lakja. Egy ide tartozó fajt, nevezetesen a burgonyabogarat (L. decemlineata Say) Európába is behurcoltak, és ez 1947 óta Magyarországon is meghonosodott, sőt már változatai is ismeretesek.
A L. decemlineata Say őshazája az észak-amerikai Sziklás-hegység. Eredeti tápnövénye a Solanum rostratum, egy vadburgonya-féle. Colorado államból kiindulva 1856 körül kezdett terjeszkedni, és 16 év alatt 3000 km-t tett meg kelet felé, mindenütt pusztítva a termesztett burgonyát, míg 1874-ben elérte az Atlanti Óceánt. Észak-Amerikában 1—3 nemzedéke van; legkedvezőbb számára az a terület, ahol az évi átlagos hőmérséklet a +10—15 C° között van.
Európába több ízben behurcolták. Legelőször 1876-ban, de a gócokat az első világháború idejéig mindenütt felszámolták. Az első világháború utolsó éveiben Franciaországba ismét behurcolták, és minden erőfeszítés ellenére sem sikerült onnan kiirtani. A bogár minden óvintézkedés ellenére évről évre kelet felé terjedt. 1936-ban tört be Németországba. 1940-ben Ausztriába és 1947-ben Magyarországra.
Az első magyarországi góc a Győr megyei Hédervár mellett még csak kis területre terjedt ki, és ott sikerült megsemmisíteni. A következő években azonban mind Ausztria, mind Jugoszlávia felől érkeztek újabb rajok, amelyek már oly nagy területeket fertőztek meg a Dunántúlon, hogy további elterjedésüknek nem sikerült gátat vetni. A Dunántúlról kiindulva úgyszólván az egész ország fertőződött, és ma már gyakorlatilag a bogár véglegesen meghonosodottnak tekinthető hazánkban.
Mind a bogár, mind a lárvája kártevő. A bogarak rendkívül falánkok. Karéjosan rágják a burgonya levelét, csak a főereket és a levélnyeleket nem eszik meg. A bogarak a nyári nagy hőséget diapauzában töltik, a telet pedig földbe ásva vészelik át, és csak akkor jönnek elő tavasszal, ha a talaj hőmérséklete a +14 C° fölé emelkedik. A ♀ peterakása több hónapon át húzódhat. Petéit a burgonyalevelek fonákjára 20-40-es csomókban rakja. Egy ♀ 2000 petét is lerakhat, átlagban azonban 500-at. A petéből 6—8 nap múlva jönnek elő a lárvák. A lárvák () négyszeri vedlés után érik el teljes nagyságukat. Színük eleinte szennyessárga, majd húspiros, a szelvények szegélyén fekete foltokkal, fekete fejjel és a toron végighúzódó fekete harántsávval. A teljesen kifejlett lárva mintegy 17 mm hosszú. A kifejlett lárva a 4. vedlés után beássa magát a földbe, bábkamrát készít és átalakul bábbá. A bábból az időjárástól függően 1 hét vagy csak 1 hónap múlva bújik elő a bogár. Jellemző színét csak akkor kapja meg, ha már táplálkozott. 6—8 nap alatt lesznek az imágók ivarérettekké. Fejlődési ciklusuk 50—60 nap, tehát a mi hőmérsékleti viszonyaink mellett rendszeresen 2 nemzedékkel kell számolnunk. Minthogy a bogár a peterakás után közvetlenül nem pusztul el, és a peterakást is hosszan elnyújtva végzi, a fertőzött területen majdnem mindig egy időben található a pete, a lárva, a báb és az imágó.
Régebben ólomarzenátos permetezéssel és szénkéneges talajfertőtlenítéssel védekeztek a kártevő ellen. Újabban DDT- és HCH-szerek (kontakt idegmérgek) különböző fajtáival pusztítják. Minden kémiai anyag használatát azonban szorosan össze kell kötni a mechanikai megsemmisítéssel.
Forrás: Dr. Kaszab Zoltán (1967): Levélbogarak Chrysomelidae - Magyarország állatvilága IX. kötet Coleoptera IV. 6 füzet Fauna hungariae 63.