Agabus fuscipennis (PAYKULL, 1798) – Vöröslábú gyászcsíkbogár
A test hossza 8,7–10,1 mm, alakja ovális, hátoldala erősen domború, körvonala erősen hajlott, folytonos. A fej vöröses-szurokbarna, elülső fele és két alapi foltja világosabb. A csáp sárgásbarna, a 11. csápíz legalább a csúcsán barna. A tapogatók alapja sárgásbarna, az utolsó íz legalább a csúcsán sötét. Az előhát szurokbarna vagy fekete, oldalai szélesen vörösesbarnák, keskenyen szegélyezettek, majdnem egyenesek, csak az elülső és hátulsó szögeknél hajlottak. A hátoldal recézete egyszeres: kis méretű, változatos alakú, gyakran megnyúlt sejtekből áll. A sejtek közepén gyakran apró, beszúrt pontocskák vannak. A recézet a hímeken finoman, a nőstényeken mélyebben bevésett. A szárnyfedő barna, alapja és oldalai világosabbak, sorpontjai gyengék. A hasoldal nagyrészt fekete vagy vöröses-szurokbarna, a mellfedőperem és a szárnyfedő mellfedője sárgásbarna, a hátsó csípőnyúlvány és a potroh haslemezeinek széles hátulsó szegélye vöröses-sárgásbarna. A lábak vörösesbarnák. Az előtori melltőlemez tompán kihúzott, ívelt, lapos vagy oldalain enyhén domború. Az utómell oldalszárnyai keskenyek (CS/U=3,4–3,8). A hátsó csípővonalak közötti terület sima. A potroh 6. haslemezének csúcsi fele a hímeken hosszanti irányban ráncolt. A hátsó lábszár alsó oldala gyéren pontocskázott. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze erősen kiszélesedett, a mellső karmok megnyúltak, a csúcson erősen hajlottak, alsó élük gyengén hullámos.
A hozzá leginkább hasonló Agabus congener-től azonos méretű, szabályos sejtekből álló recézete és erősen kidomborodó előtori melltőlemeze, valamint nagyobb testhossza alapján egyszerűen elválasztható.
Holarktikus faj. Palearktikus elterjedési területe Angliától Skandinávián, Németországon, Ausztrián át egészen Kelet-Szibériáig húzódik. Kedveli a nyílt mocsarakat, lápokat, gazdag növényzetű eutróf tavakat és a folyók menti időszakosan elárasztott területeket. Az imágók igen rövid életűek, főképp nyáron és ősszel gyűjthetők, peterakás után szinte azonnal elpusztulnak (NILSSON és HOLMEN, 1995). Petéiket növények felszínére vagy ezek hiányában az aljzatra, a laza üledékbe rakják (GALEWSKI 1974c). Az észak-amerikai és európai egyedek sok jellemzőben különböznek, ezeket külön alfajokként tartják számon: Európában az A. f. fuscipennis, Észak-Amerikában az A. f. ontarionis FALL, 1922 él (LARSON és NILSSON 1985).
Forrás: CSABAI Zoltán (2000): Vízibogarak kishatározója I. (Coleoptera: Haliplidae, Hygrobiidae, Dytiscidae,
Noteridae, Gyrinidae). — Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. köt., Környezetgazdálkodási
Intézet, Budapest, 277 pp.