Ez az aloldal rövidesen megszűnik. Megújult változatát itt találjátok . Az új oldalakról útmutatónkban olvashattok.

38. oldal (1111 - 1140 / 1145)

close
Találat more_vert
  • Határozva: Faj: ékfoltos katona-szitakötő - Sympetrum depressiusculum
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Leírás: Békésen a rizsföldön jártam. Tavalyról tudom, hogy ott rendszeresen, tömegesen ( sok százezres, milliós nagyságrendben) jönnek szitakötők júl. vége, aug. elején. Még nem volt olyan rettenetesen sok, mint tavaly ilyenkor, de már nagy a nyüzsgés, sok a szitakötő. Az ott dolgozó ismerősöm is mondta, majd hamarosan ellepik a rizsföldet, ez csak a kezdet. Tudom, láttam tavaly! Mészáros Ádámot idézem: "A képeken lassú szitakötő - Sympetrum depressiusculum látható. Európa-szerte az elmúlt évtizedekben az egyik leginkább megritkult szitakötőfajról van szó, számos EU-s országban kipusztulással veszélyeztetett. MO-n is ritka, védett faj, azonban ahol megjelenik, ott nagy és látványos tömegben rajzik. Jelenleg a Kiskunságból, Hortobágyból, és a Szigetközből ismertek stabil hazai állományai. Minden új adata nagy érték, ha valaki látja a fajt, mindenképp jelezze!" Én tavaly is jeleztem, hogy nem 50 - 1000 példányról, hanem sokkal többről van itt szó! Jó lenne, ha ez terület is bekerülne az ismert stabil állományok listájára, hiszen említésre méltó ez a különleges szitakötő tömeg, jelenség, szépség. Mit kell ehhez tenni?
  • Határozta / jóváhagyta: Mészáros Ádám
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-07-29
  • Találat dátuma: 2017-07-29
  • Leírás:
    Békésen a rizsföldön jártam. Tavalyról tudom, hogy ott rendszeresen, tömegesen ( sok százezres, milliós nagyságrendben) jönnek szitakötők júl. vége, aug. elején. Még nem volt olyan rettenetesen sok, mint tavaly ilyenkor, de már nagy a nyüzsgés, sok a szitakötő. Az ott dolgozó ismerősöm is mondta, majd hamarosan ellepik a rizsföldet, ez csak a kezdet. Tudom, láttam tavaly! Mészáros Ádámot idézem: "A képeken lassú szitakötő - Sympetrum depressiusculum látható. Európa-szerte az elmúlt évtizedekben az egyik leginkább megritkult szitakötőfajról van szó, számos EU-s országban kipusztulással veszélyeztetett. MO-n is ritka, védett faj, azonban ahol megjelenik, ott nagy és látványos tömegben rajzik. Jelenleg a Kiskunságból, Hortobágyból, és a Szigetközből ismertek stabil hazai állományai. Minden új adata nagy érték, ha valaki látja a fajt, mindenképp jelezze!" Én tavaly is jeleztem, hogy nem 50 - 1000 példányról, hanem sokkal többről van itt szó! Jó lenne, ha ez terület is bekerülne az ismert stabil állományok listájára, hiszen említésre méltó ez a különleges szitakötő tömeg, jelenség, szépség. Mit kell ehhez tenni?
  • imágó
  • Javasolt határozás: Faj: ékfoltos katona-szitakötő - Sympetrum depressiusculum
  • Határozva: Faj: ékfoltos katona-szitakötő - Sympetrum depressiusculum
  • Határozta: Mészáros Ádám
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-07-10
  • Találat dátuma: 2017-06-11
  • Leírás:
    Budakeszin, a pilisi parkerdőben készültek a képek. Eléggé különös "fészek" Hasonlót eddig csak az interneten láttam. Talán zsákhordó moly műve.
  • hernyó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Család: csőzsákos-molyfélék - Psychidae
  • Határozta: Kárpáti Marcell
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-07-10
  • Találat dátuma: 2017-06-23
  • Leírás:
    Budakeszin, a pilisi parkerdőben láttam meg ezt a különleges szöcskét. Tarka cserjeszöcske (Barbitistes constrictus ) hím - Nagy Zoltán határozása.
  • hím
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: északi málnaszöcske - Barbitistes constrictus
  • Határozta: Nagy Zoltán
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-07-10
  • Találat dátuma: 2017-06-18
  • Leírás:
    A pilisi parkerdőben láttam meg a számomra teljesen ismeretlen hernyókat. Csak egy példány bújt még ki a szövedékből. Thaumetopoea processionea - búcsújáró lepke - Kárpáti Marcell határozása.
  • hernyó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: búcsújárólepke - Thaumetopoea processionea
  • Határozta: Kárpáti Marcell
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-05-25
  • Találat dátuma: 2017-05-25
  • Leírás:
    Egy földút melletti növényen pihent, úgy gondolom, erdei busalepke. Köszönöm a határozás.
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: erdei busalepke - Ochlodes sylvanus
  • Határozta: ibatho
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
  • Határozva: Faj: széleslábú szitakötő - Platycnemis pennipes
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Leírás: A Kettős-Körös partján egy fűszálon láttam meg az első idei szitakötő fotóm. Nagyon kevés szitakötőt és más egyéb ízeltlábút láttam még az idén. Nem tudom az okát, miért, pedig sokat járok minden fele. Ez talán a kék légivadász nőstény. (vagy más)
  • Határozta / jóváhagyta: Mészáros Ádám
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-05-13
  • Találat dátuma: 2017-05-13
  • Leírás:
    A Kettős-Körös partján egy fűszálon láttam meg az első idei szitakötő fotóm. Nagyon kevés szitakötőt és más egyéb ízeltlábút láttam még az idén. Nem tudom az okát, miért, pedig sokat járok minden fele. Ez talán a kék légivadász nőstény. (vagy más)
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: széleslábú szitakötő - Platycnemis pennipes
  • Határozta: Mészáros Ádám
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-04-19
  • Találat dátuma: 2017-04-01
  • Leírás:
    Nappali pávaszem (Aglais io). Valami trauma érhette a főúton, az út szélén találtam rá. Egy tisztásig vittem, ott jó sokáig pihent, mászkált a kezemen, mire elszállt.
  • imágó
  • Javasolt határozás: Nem: Nymphalis
  • Határozva: Faj: nappali pávaszem - Nymphalis io
  • Határozta: Kárpáti Marcell
Találat more_vert
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Leírás: Békésen, az Élővíz - csatorna mellet ligetben láttam meg ezt a nünükét. Nikola Rahme határozása alapján csinos nünüke. (Meloe decorus) | Ő a negyedik példány, amit láttam csinos nünükéből.
  • Határozta / jóváhagyta: Rahmé Nikola
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-03-23
  • Találat dátuma: 2017-03-22
  • Leírás:
    Békésen, az Élővíz - csatorna mellet ligetben láttam meg ezt a nünükét. Nikola Rahme határozása alapján csinos nünüke. (Meloe decorus) | Ő a negyedik példány, amit láttam csinos nünükéből.
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Határozta: Rahmé Nikola
Találat more_vert
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Leírás: Békésen, az Élővíz - csatorna mellet ligetben láttam meg ezt a nünükét. Nikola Rahme határozása alapján csinos nünüke.
  • Határozta / jóváhagyta: Rahmé Nikola
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-03-23
  • Találat dátuma: 2017-03-10
  • Leírás:
    Békésen, az Élővíz - csatorna mellet ligetben láttam meg ezt a nünükét. Nikola Rahme határozása alapján csinos nünüke.
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Határozta: Rahmé Nikola
Találat more_vert
close
Találat more_vert
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Leírás: Békésen a Kettős-Körös gátján találtam ezt a csinos nünükét. Nikola Rahme határozta meg. Ez a harmadik ilyen nünüke, amelyikkel találkoztam Békésen.
  • Határozta / jóváhagyta: Rahmé Nikola
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-03-23
  • Találat dátuma: 2017-03-21
  • Leírás:
    Békésen a Kettős-Körös gátján találtam ezt a csinos nünükét. Nikola Rahme határozta meg. Ez a harmadik ilyen nünüke, amelyikkel találkoztam Békésen.
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: csinos nünüke - Meloe decorus
  • Határozta: Rahmé Nikola
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
  • Rögzítette és észlelte: Sívóné Pap Zsuzsanna
  • Helyszín: van
  • Rögzítés dátuma: 2017-02-27
  • Találat dátuma: 2017-02-26
  • Leírás:
    Az első lepke, amelyikkel ebben az évben találkoztam Békésen Kettős-Körös gáton. Kicsit fázhatott a lepke, mert a kezem melege tetszett neki.
  • hím
  • imágó
  • Javasolt határozás: -
  • Határozva: Faj: öves tavasziaraszoló - Lycia zonaria
  • Határozta: Kárpáti Marcell
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert
close
Találat more_vert

38. oldal (1111 - 1140 / 1145)